Egy kicsit kétközben voltam, hogy egyáltalán vállaljam-e a szereplést,
mert maga a tanácskozás címe, „Temerin, Vajdaság jelene vagy jövője”
ellentétben áll alap-meggyőződésemmel, ugyanis én azt vallom, hogy etnikai
incidensek nemcsak Temerinben történnek. A napokban voltak Muzslyán és
Szabadkán, tavaly szeptemberben, amikor mindenki Temerint emlegette Topolyán,
és ha kicsit elbeszélgetünk a rendőrökkel, kiderül, hogy máshol is. Az a
gyanúm, hogy a mai összejövetel sem járul hozzá érdemében a temerini állapotok
javításához, már csak azért sem, mert csak egy községgel foglalkozunk. Mégis
itt vagyok, mert a problémát reálisnak tartom és ezzel is elismerésemet,
szeretném kifejezni Ilic professzor és csapata előtt tisztességes és emberséges
hozzáállásukért.
Az elkészült tanulmány lényegében reális képet ad a helyzet történelmi
gyökereiről, a szerbek és magyarok temerini együttélésének buktatóiról. Lehetne
ezt boncolgatni, árnyalni, csak nem igazán érdemes, ugyanis van egy helyzet,
ami adott és erre kell megoldást találni.
A múlt évtized derekán, egy szeminárium keretében, csaknem két éven
keresztül, magam is aktívan foglalkoztam a szerb-magyar együttéléssel. Ennek
során a legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy hihetetlenül keveset tudunk
egymásról. De hát hogy is lehetne másképp, ha ugyanazon tanszék két tanára
teljesen más képet fest egy korszakról, ugyanis egyikük Svetozar Miletic, a
másik pedig Kossuth Lajos szemszögéből világította meg a 19. század közepét. De
jöhetünk közelebbre is, másképp tekintenek a magyarok és másképp a szerbek
1941-re, meg 1944-re is. És ezen nem tudunk változtatni, viszont ezeket a
tényeket tudatosítani kell. Tehát ismerni kell egymás történelmét, kultúráját,
hagyományait, hogy ne soroljam tovább, a lényeg, az oktatási rendszert ehhez
kell idomítani.
Ugyancsak az oktatási rendszer problémája a nyelvtanulás. Nem vagyok
szakember, de látom, a magyar gyerekek generációról generációra rosszabbul
beszélnek szerbül és egyértelmű, hogy a módszeren kell változtatni. És lehet,
hogy a felmérés eredményeinek tükrében szentségtörésnek számít, én mégis
kimondom, igenis van értelme a környezetnyelv tanulásának a többségi nemzet
tagjai számára. Sokak, különösen a tartományi ombudsmanok kedvenc témája az
önálló és vegyes iskolák kérdése. Kétségtelen, hogy a nemzeti identitás
megőrzése szempontjából az önálló, magyar iskola élvez előnyt. A vegyes
tannyelvű iskola meg lehet, hogy javítana az együttélés minőségén, de az
biztos, hogy felgyorsítaná az asszimilációt. Temerinben magyar és vegyes iskola
is működik, de a kilencvenes évek óta a magyarul tanuló diákok mindegyike
ténylegesen a magyar iskola épületében tanul, bár formálisan a diákok és a
tanerő egy része a vegyes iskolához tartozik. Azért van így, mert akkor helyet
kellett találni a Temerinbe menekült szerb diákoknak. Tavaly szeptemberben, az
akkori incidensek idején az ombudsmanok szorgalmazni kezdték az eredeti
helyzet visszaállítását, vagyis, hogy a vegyes iskola a gyakorlatban is azzá
váljon. Ebből egyelőre nem lett semmi, viszont az őszre iskolába induló
gyerekek közül a szülök csak egyet írattak be a vegyes iskola magyar
tagozatára. Vagyis Temerinben a vegyes iskola kétségkívül megszűnik, csak
valakinek viselnie kellene a felelősséget is a munka nélkül maradó tanárokért.
Ez csak egy példa arra, hogy mennyire veszélyes kívülről belenyúlni egy működő
közösség életébe.
Temerinben számos olyan, ezreket megmozgató rendezvény van, ahol
egyaránt részt vesznek szerbek és magyarok. Például a borverseny, a
babfesztivál, a motoros bemutató, a tökverseny, a fiákerverseny, a
pálinkaverseny, ahol még úgy sincs összetűzés, hogy alkoholt is fogyasztanak,
időnként nem is keveset. Más kérdés, hogy az incidensektől eltérően, a média
nem kapja fel ezeket az eseményeket.
Ami pedig a nemzetek közötti incidenseket illeti, azok sajnos voltak és
lesznek is. Nem könnyű szívvel, de bizonyos módon elfogadom a helyi
rendőrkapitány kedvenc példáját, miszerint egy doboz fekete és fehér golyói
óhatatlanul ütköznek egymással, a feketék a feketékkel, a fehérek a fehérekkel,
de egymás között is. Ez tényleg így van, de világosan meg kell különböztetnünk
a nemzeti előjelű incidenseket a többitől. A rendőrség ehhez kevés, még abban
az esetben is, ha jól végzi a munkáját és rettentően nagy felelősség hárul az
ügyészségre, amely minősíti az eseteket. Tudom, hogy mindenkit megillet az
ártatlanság vélelme, de egyetlen megoldást látok, mégpedig azt, ha egy
incidensnek különböző nemzetiségű tagjai a résztvevők, akkor már a vizsgálat
kezdetén abból kell kiindulni, hogy etnikai jellege van a dolognak. És ebből
következnek a büntetések is, nem úszhatja meg 25 napos elzárással az, aki
bűncselekményt követett el.
Magam is elismerem, hogy Temerint gyakran emlegetik az etnikai
incidensek kapcsán, de szerintem nem azért, mert több van belőlük mint máshol,
hanem azért, mert talán mi hangosabban kiabálunk, ha vernek bennünket.
Megvédeni nem tudjuk magunkat, ehhez nem vagyunk elegen és nincsen hozzá
eszközünk sem, az egyetlen fegyverünk a nyilvánosság és soha sem fogunk
hallgatni, ha bántanak bennünket.
Végül egy példa arra, hogy milyen nehéz a kisebbségi jogok védelme.
Tavaly nyáron a szokásomtól élesebben reagáltam, amikor a Szerbia Utai
közvállalat egynyelvű helységnévtáblákat helyezett ki a községben, és Pásztor
Bálinttal a Magyar Koalíció képviselőjével elértük, hogy ezt kétnyelvűre
cseréljék. Néhány hónappal később ez a tábla nyomtalanul eltűnt, csak a
tartóoszlopai maradtak meg. Tehát a magyar kiírás már valakinek szúrta a szemét.
Mégis, ha nehéz is, de az együttélés alternatíva nélküli és azt hiszem,
hogy mindannyiunk érdeke, hogy minél kevesebb súrlódással bonyolódjon.
Vajdasági
Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL,
X. évf. 131. szám, 2012. június 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése