A tartományi kisebbségügyi jogvédő-helyettes
2011. évi jelentése a nemzeti kisebbségi jogokról
A Tartományi Ombudsmanról szóló
határozat 37. szakasza szerint a jogvédő „évente egyszer, legkésőbb március
végéig jelentést tesz a Képviselőháznak az előző évi tevékenységéről, az emberi
jogok állapotáról és a tartományban a jogbiztonságról”. A jelentés kötelező
része a nemzeti kisebbségi jogok megvalósulása is, amelyet az ombudsman
illetékes helyettese készít el. Az ombudsman követelésére a Képviselőház
napirendre tűzi és megvitatja ezt a jelentést.
A 2011. évi jelentés felkerült az ombudsman honlapjára is
(http://www.ombudsmanapv.org/apvomb). Szembetűnő, hogy a honlap latin betűs
ugyan, de az éves jelentések csak cirill betűs formában találhatók meg. A
honlapon egyébként egyelten információ sem található a tartományban egyenrangú
használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelveken. Magyar nyelven is egyedül a
jogvédőnek a Blic szerb nyelvű napilap szombatonként megjelenő Édes Otthon c. magyar
nyelvű mellékletében a polgároknak az elektromos postán feltett kérdéseire
adott válaszai olvashatók.
„Nem egyenletes és szelektív”
A 151 oldal terjedelmű ombudsman-jelentésnek a második fejezete (a 41-57
oldalakon) foglalkozik a nemzeti kisebbségi jogokkal.
A bevezetője szerint a „nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának
szintjét Vajdaság Autonóm Tartomány területén változatlannak lehet értékelni az
előző évhez viszonyítva”. A jogvédő-helyettes szavai szerint ez az jelenti,
hogy „ezen a jogok megvalósításnak a létező intézményes és jogi kerete
kielégítő, de a jogszabályok gyakorlati alkalmazása, különböző okokból
kifolyólag, nem egyenletes és szelektív”.
Ezt a túlságosan is általános, valójában bármelyik társadalmi területre
elmondható megfogalmazást már számos politikustól hallgattuk. Hogy valójában
mit takar, annak a jelentésből kellene kiderülnie. A szerző előrebocsátotta,
hogy a 2011. évi jelentés – az előző évektől eltérően – „a Tartományi Ombudsman
gyakorlatában jelentkező példákra támaszkodik, szem előtt tartva a felmérést,
miszerint ily módon megfelelőbben lehet bemutatni a nemzeti kisebbségi jogok
megvalósítását és rámutatni a gyakorlatban jelentkező problémákra”.
A jelentés ilyen módszerrel való elkészítése már eleve ellehetetleníti
a nemzeti kisebbségi jogoknak az egyes területen való megvalósításnak a korábbi
évekkel való bárminemű összehasonítását.
A 2011. évi kutatások című részből megtudjuk, hogy a helyi
önkormányzatok többségében, két évvel a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról
szóló törvény elfogadása után, a községi illetve városi tanácsok
tisztségviselői nincsenek kellően tájékozódva a nemzeti kisebbségi jogokról az
oktatás és a kultúra területén, valamint hogy nem tesznek különbséget a nemzeti
kisebbségek nemzeti tanácsai és a nemzeti viszonyügyi tanácsok között. Voltak
köztük olyanok is, aki a nemzeti tanácsokat nem kormányzati szervezetnek
vélték.
Az említett törvény alkalmazásával kapcsolatban az ombudsman – teljesen
alaptalanul – felveti a kérdést, hogy „minden nemzeti kisebbségnek valóban
szüksége van-e a nemzeti önkormányzatra a biztosított mértékben, például
azokban az esetekben, amikor az oktatás nem ennek a nemzeti kisebbségnek a
nyelvén történik, a nyelvet sem tanulmányozzák a nemzeti kultúra elemeivel és
az nincs is hivatalos használatban”.
Enyhén szólva furcsa, hogy az ombudsman – ha homályosan is, de –
kétségbe vonja bármelyik nemzeti kisebbség jogát a törvényben egyébként is
szűkre szabott nemzeti önkormányzatra. Mi várható el akkor a többi állami
szervtől?
Megoldatlan kérdések
A kultúra területén a legtöbben az egyesületek működéshez szüksége
anyagi eszközök hiánya miatt fordultak a Tartományi Ombudsmanhoz – olvasható a
jelentésben. Újabban problémák is jelentkeztek a nemzeti kisebbségek nemzeti
tanácsiról szóló törvény alkalmazása területén is, éspedig a nemzeti kisebbségi
kultúra szempontjából kiemelt fontosságú művelődési intézmények alapító
jogainak átruházásával kapcsolatosan.
Az oktatás területén továbbra is megoldatlan az anyanyelv és a nemzeti
kultúra elemei nevű tantárgy előadóinak státusa. Nem fogadták el a nemzeti
kisebbségi osztályok számára a szerb nyelv, mint nem anyanyelv tantárgy új
tantervét és programját. Az oktatási-nevelési intézményekben dolgozók számára
nem rendezték a nemzeti kisebbségi nyelvi vizsgák kérdését és annak a
szabálynak az alkalmazást sem biztosították, hogy a kisebbségi nyelvű
osztályokban a szerb nyelvet az erre képesített tanárok adják elő.
Az anyanyelvű tájékoztatás területén a Tartományi Ombudsman megelégszik
azzal a megállapítással, hogy „a vonatkozó időszakban csökkent a beadványok
száma”. A panaszok ezen a területen „főként a szerkesztéspolitikára történő
megengedhetetlen nyomásgyakorlásra és a kisebbségi médiákban dolgozók nehéz
anyagi helyzetére vonatkoztak”.
A nemzeti kisebbségi jogok védelme területén a tavalyi évben a legtöbb
panasz a hivatalos nyelvhasználat területére vonatkozott. (A jelentés 117.
oldalán tudjuk meg, hogy 14 ilyen jellegű folyamodvány volt.)
– Az mellett, hogy a polgárok nem teljesen ismerik a jogaikat és teljes
egészében nem használják ki az előírt lehetőségeket, feltűnő a tudatlanság és
az egyenlőtlen gyakorlat, de az eljáró szervek ellenállása is, a nemzeti
kisebbségek nyelvének és írásának hivatalos használatát biztosító jogszabályok
alkalmazásában. A problémák leginkább a köztársasági szervek előtt folyó
eljárásokban jelentkeznek, de jelen vannak helyi szinten is – írja az ombudsman-jelentés.
A jogvédő-helyettes kiemeli, hogy a nemzeti kisebbségek részvétele a
tartományi szervekben, szervezetekben, hivatalokban, igazgatóságokban és
alapokban „nem felel meg a nemzeti kisebbségek részvételének a tartomány
lakosságában”. Ennek a megállapításnak viszont az a szépséghibája, hogy
évről-évre ismétlődik (vagyis egyik jelentésből a másikba átírják).
A tartományi szervekben 1328 dolgozójának a nemzeti összetétele:
Nemzeti
hovatartozás
|
2011.
|
2010.
|
Szerb
|
893
|
862
|
Nem nyilatkozott
|
218
|
226
|
Magyar
|
87
|
83
|
Montenegrói
|
25
|
23
|
Horvát
|
24
|
21
|
Szlovák
|
19
|
17
|
Román
|
18
|
17
|
Ruszin
|
13
|
13
|
Vajdasági
|
6
|
4
|
Jugoszláv
|
4
|
3
|
Ukrán
|
4
|
4
|
Bunyevác
|
3
|
4
|
Roma
|
3
|
3
|
Bosnyák
|
2
|
2
|
Macedón
|
2
|
2
|
Német
|
2
|
2
|
Zsidó
|
1
|
1
|
Muzulmán
|
1
|
1
|
Szerb-Montenegrói
|
1
|
1
|
Hercegovinai
|
1
|
1
|
Cseh
|
1
|
1
|
Összesen
|
1328
|
1291
|
A táblázatból is jól látható, hogy folytatódik a
nemzeti kisebbségeknek a lakossági részarányukhoz való alulreprezentálása a
tartományi szervekben. A magyarok például a lakosságban (a 2002. évi
népszámlálás szerint) 14,28%-ban vannak jelen, a közigazgatásban pedig csak 6,5%-ban.
A szlovákok a lakosság 2,79%-t képezik, a tartományi szervekben pedig 1,43%-ban
vannak jelen. Ez az arány a többi nemzeti kisebbség esetében is kedvezőtlen.
Mindez arra utal, hogy a tartomány még a saját szerveiben sem képes biztosítani
az arányos foglalkoztatás elvét.
A jelentésből azt is megtudjuk (117. oldal), hogy
2011-ben a polgárok 65 panaszt nyújtottak be az ombudsmannak a nemzeti
kisebbségi jogok sérelme miatt. Ezek közül 14 a hivatalos nyelvhasználattal kapcsolatos
sérelemre, 14 a
nemzeti alapon való megkülönböztetésre, 12 a közéletben való hatékony részvételhez való
jog, 9 gyűlöletbeszéd, 9 az oktatási, három a kisebbségi tájékoztatási jogok
megsértésére, kettő az eljáró hatóságok munkával való elégedetlenségre, további
kettő pedig egyéb jogok sérelmére vonatkozott. (2010-ben 54 panasz érkezett
az ombudsmanhoz a kisebbségi jogok megsértésével kapcsolatban.) A panaszok
növekvő száma a kisebbségi jogok sérelmének növekedésére utal.
Nem
hatékony igazságügy
Az ombudsman jelentésének a
kisebbség jogokra vonatkozó részét a nemzeti, faji és vallási türelmetlenséget
kiváltó bűncselekmények ügyében 2004 és 2011. szeptember 30-a között folytatott
eljárásokkal zárja.
Ebben az időszakban – a jelentés alapján – 71 ilyen bűncselekmény,
illetve évente 8,8 ügyben folyt hat Kerületi Bíróság előtt büntető eljárás, éspedig
Mitrovicán 4, Nagybecskereken 4, Pancsován 6, Szabadkán 17, Újvidéken 15 és
Zomborban 25 esetben.
A 71 tárgy közül 34 esetben a bíróság
elítélte, ötben pedig felmentette az elkövetőket. Tizennégy tárgyban még
folyamatban van, háromban megszüntették az eljárást. További három tárgyat
pedig „másik bíróságnak adtak át”, de a jelentésből azt már nem lehet
megállapítani, hogy melyiknek.
Ha tekintetben vegyük, hogy az
elemzés tárgyét képező (2004-2011 közötti) időszakban – a hivatalos szervek
által közölt adatok szerint – az ezres számot is meghaladó nemzeti indíttatású
incidens történt, akkor könnyen megállapítható, hogy elítélő ítéletet a
bíróságok az összes ilyen bűncselekmények alig három százalékában hoztak. Ehhez
hozzá kell tenni még azt is, hogy – az ombudsman jelentése szerint – „két elítélő
ítéletet megsemmisítettek”, és hogy „öt tárgyban folyamatban van a fellebbezési
eljárás”. Ez azt jelenti, hogy a nyolc év alatt a bíróságok mindössze 27 elítélő
ítéletet hoztak (vagyis évente 3,37-et). A jelentésben azonban nem hogy szó nem
esik, de még csak arra vonatkozó utalás se nincsen, hogy az elítélek milyen
büntetésben részesültek.
Mindezek az adatok a bűnüldöző szervek és bíróságok hatékonytalanságát
mutatják. Még a jelentés is elismeri, hogy „az említett időszakban a nemzeti,
faji, vallási türelmetlenség kiváltó bűncselekmények miatt indított és
befejezett eljárások száma aránylag kevés, azokhoz az információkhoz
viszonyítva, amelyekhez a Tartományi Ombudsman a médiákból jutott”.
Változtatni kellene tehát a bűnüldöző és az igazsági szervek
viszonyulásán a nemzeti alapon történő incidensek iránt. A jogszabályok
következetes alkalmazása és az ún. kettős mérce kiiktatása minden esetre
hozzájárulna a nemzeti kisebbségi közösségeknek a hatósági szervek iránti
bizalmának és biztonságérzetének növeléséhez. A büntető jogszabályokat is meg
kellene változtatni, olyan értelemben, hogy az incidensek esetében, amelyekben
különböző nemzetiségű személyek vesznek részt, minden esetben a büntető (és nem
a szabálysértési) jogszabályokat kell alkalmazni. Az ombudsman-jelentés azonban
erről sem tesz említést.
Hiányos jelentés
A 2011. évi jelentés nem tartalmaz
elegendő adatot a nemzeti kisebbségek valós helyzetének felmérésére.
Összehasonlító alapot is a jelentésben csak a tartományi közigazgatásban
dolgozók száma tekintetében találunk.
Jellemző, hogy az ombudsman évi jelentése szinte minden évben más-más
módszerrel készül, ami lehetetlenné teszi az előző évvel való összehasonlítást
és az intézmény bizonytalanságára utal. A legutóbbi jelentésből hiányzanak az
intézménynek a kisebbségi jogok fejlesztésére, az egyes jogszabályok
módosítására vagy meghozatalára irányuló javaslatai is. Ha ehhez hozzátesszük a
Tartományi Képviselőháznak a jelentés iránt mutatott eddigi érdektelenségét (ki
tudja például, hogy a jelentést megvitatja-e és mikor a testület), akkor
teljesebb képet kapunk a tartománynak a kisebbségi jogok megvalósítása iránti
viszonyulásáról.
A jelentés végén (149-151. oldalak) megtudjuk az is, hogy az ombudsman
intézményében foglalkoztatottak száma (a 2010. évi 17-ről) 2011-ben 22-re növekedett
(!). Az intézmény működése tavaly 40.506.348,38 dinárjába került az adófizető
polgároknak. (2010-ben erre 36.410.698,60
dinárt költöttek). Vajon megérte-e?
Bozóki Antal
Újvidék, 2012. június
24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése