Kisebbségjogi jegyzet
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti
Tanács (MNT) meghívására szeptember 12-én Szabadkára látogatott, hogy részt
vegyen az MNT szervezte ünnepségen, amelyet a szabadkai városháza fennállásának
100. évfordulója alkalmából tartottak.
Az eseményről egy terjedelmes, mintegy három gépelt oldalas (7069
karakterből álló) szövegből értesülhetett a nyilvánosság, amelyet két fénykép
is illusztrál (K-k, dió: Gesztusokat várunk, Magyar Szó, 2012. szeptember 12.,
1. és 4. o. ).
Az ünnepséget megelőzően a magyar miniszterelnök-helyettes „zárt ajtók
mögött tárgyalt dr. Korhecz Tamással,
az MNT és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági
Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével”.
Semjén Zsoltnak természetesen jogában áll,
hogy bárkivel „zárt ajtók mögött
tárgyaljon”. Az ilyen találkozók azonban általában találgatásokra ad(hat)nak
okot, hogy a felek miről is tárgyal(hat)tak, főleg akkor, ha ezekről még
közleményt sem adnak ki. (Habár a közlemény is – sok esetben – minderről szól,
csak éppen azt nem tartalmazza, amit a felek nem kívánnak nyilvánosságra
hozni.)
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón – talán ez helyettesítette
volna a közleményt – Semjén Zsolt „elismerését fejezte ki a VMSZ-nek és a
MNT-nek mindazért, amit a vajdasági és az egyetemes magyarságért tett”.
A magyar miniszterelnök-helyettesnek természetesen lehet (és kell is,
hogy legyen) véleménye a VMSZ és az MNT teljesítményéről. A konferencián
azonban nem hangzott el tételesen, hogy mi az a „mindaz”, amit a VMSZ és az MNT
a magyarságért tett. Az is kérdéses, hogy ez a vélemény mennyire tükrözi a vajdasági
magyarok nézetét a VMSZ-ről, amit a pártnak a legutóbbi választásokon való
kudarca is jól illusztrál.
Semjén Zsolt nem tartotta szükségesnek, hogy
egyetlen másik vajdasági magyar párt és szervezet vezetőjével is találkozzon
(még azokkal sem, akik támogatták a korábban ellenzéki pozícióból politizáló
Fideszt). Ez azonban esetleg csak annak tűnik fel, aki nem ismeri a magyar
külpolitikának a vajdasági magyar szervezetekhez való (a május 6-i választások
alkalmával is kifejezett) viszonyulását. Ezt pedig tömören úgy lehetne
megfogalmazni, hogy a magyar kormány csak „azt a pártot támogatja, amelyik
részt vesz hatalom gyakorlásában”. Ez bizony a rossz emlékű egypártrendszert
idézi, nem segíti a demokratikus folyamatok kifejlődését, a közösség érdekeinek
pluralisztikus megfogalmazását.
– Magyarország számára rendkívül
fontos a szomszédsági jó viszony, de ezt alapvetően az határozza meg, hogyan
viszonyul egy ország az ott élő magyarsághoz. Éppen ezért nagy várakozással és
nyitottsággal tekintünk a szerb államfő őszi látogatása elé. Fontosnak tartom,
hogy történjenek gesztusok a két állam között. Esetünkben a vajdasági magyarság
irányába. Ilyen például a temerini fiúk este, de hasonlóképpen gondolkodom a
történelmi tragédiák feldolgozásáról is. Számomra és Magyarország számára sem
jelent gondot fejet hajtani a második világháborús szerb áldozatok előtt, de
ugyanezt elvárjuk visszafelé is. Szerbiával történelmi sorsközösségre vagyunk
ítélve, s mi hajlandóak vagyunk minden támogatását megadni Szerbia mielőbbi
uniós csatlakozásához, de a legfontosabb számunkra mégis a nemzeti érdek –
nyilatkozta Semjén Zsolt a sajtótájékoztatón.
A Semjén nyilatkozatból
azonban nem tűnik ki, hogy Magyarország számára a vajdasági magyarok vonatkozásában „mi a nemzeti érdek”? Azt már eddig is tapasztaltuk, hogy az
anyaország „eltökélt abban is,
hogy segítse Szerbia uniós csatlakozását”. Ez az „eltökéltség” azt is
jelentette, hogy semmilyen feltételhez nem kötötte Szerbia európai uniós
csatlakozását. Vagyis: Szerbiai csatlakozása fontosabb számára, mint az itteni
magyarok helyzetének alakulása. Ez lenne a nemzeti érdek? Számos olyan kérdés van ugyanis, amelyek ha nem
kerülnek megoldásra a csatlakozás előtt, az EU azokkal később már nem fog
foglalkozni.
A látogatás kapcsán megtudtuk azt
is, hogy a Tomislav Nikolić szerb elnök októberben várhatóan Budapestre
látogat. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy
a látogatás előtt „történjenek gesztusok a vajdasági magyarság irányába”.
Pásztor István pedig a – a tőle már megszokott túlzással – a magyarság számára
„létfontosságúnak” nevezte Nikolić látogatását, amelytől azt várja, hogy „azok
a folyamatok, amelyek elkezdődtek, folytatódjanak, és életszerű tartalommal
töltődjenek fel”. Hogy melyek ezek a „folyamatok” – tekintettel a belpolitikai
visszarendeződésre is –, lehet találgatni.
Kíváncsian várjuk, hogy
történnek-e gesztusok például a Semjén által említett
temerini fiúk iránt, a történelmi tragédiák
feldolgozása vagy más területen. (Nikolićnak egyébként már eddig is volt
alkalma, hogy „gesztust” gyakoroljon a temerini elítéltek ügyében, hiszen a kegyelmi
kérvényük ott van az asztalán. Ezt a jogát azonban inkább a pénzbírságra ítélt
Sass László esetében használta.) Ha viszont ilyen gesztusokra nem kerül sor, az a
magyar külpolitika újabb kudarcát jelenti.
A vajdasági magyaroknak azonban
nem csak gesztusokra van szüksége a szerb állam részéről, hanem a nemzetközi
kisebbségjogi egyezményekben vállalt kötelezettségei következetes
teljesítésére. Ezek említése azonban ezúttal is elmaradt.
Bozóki Antal
Újvidék, 2012. szeptember 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése