Szerbia nem teljesíti a
rehabilitálási törvényből eredő kötelezettségeit
Szerbia képviselőháza 2011. december 5-én fogadta
el a rehabilitálási törvényt, amellyel „azon személyek rehabilitálását és
rehabilitálásuk jogi következményeit szabályozza, akiket politikai, vallási,
nemzeti vagy ideológiai okokból életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól a
törvény hatálybalépésének napjáig megfosztottak”.
A törvény a szerb Hivatalos Közlöny 2011. december
7-i 92. számában jelent meg, ami azt jelenti, hogy még tavaly december 15-én hatályba
lépett.
Rehabilitációs
jogok
A rehabilitált személyek
jogait a jogszabály 20. szakasza rendezi, miszerint „a rehabilitált személynek
joga van a külön szolgálati idő elismeréséhez, havi pénzbeli térítéshez (külön
pótlék), egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb jogokhoz, joga
van a törvény 2. szakaszának 1. bekezdése alapján elvett vagy elkobzott vagyon
visszaszármaztatásához, illetve az ezzel a vagyonnal kapcsolatos
kártalanításhoz és rehabilitációs kárpótláshoz”.
A rehabilitációs kárpótlásra való
jogot a törvény 26. szakasza
szabályozza. Ennek alapján a rehabilitált
személy „jogosult a szabadságának és jogainak megsértése miatt keletkezett
anyagi károk kárpótlására, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel
összhangban” (1 bekezdés).
A rehabilitált személy
halála miatt elszenvedett lelki sérelmekért nem anyagi kárpótlásra jogosult a rehabilitált személy házastársa,
gyermeke és szülei, illetve testvérei és élettársa, aminek feltétele,
hogy közöttük és az elhunyt rehabilitált személy között tartós életközösségi
viszony volt, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban (21. szakasz
2. bekezdés).
Ezen túlmenően (21. szakasz 1.
bekezdés), a rehabilitált személyek gyermekei (7. szakasz 5. pont), akik a
szülők jogainak és szabadságának megsértése idején a büntetés-végrehajtási
intézetben születtek, illetve akik a szülőkkel együtt bizonyos időt ezekben az
intézetekben töltöttek, vagy a büntetés végrehajtás ideje alatt az egyik vagy
mindkét szülő gondoskodását nélkülözve nőttek fel, nem anyagi, vagyis ún. rehabilitációs kárpótlásra jogosultak,
a szabadságvesztése miatt elszenvedett lelki sérelmekért, a kötelmi viszonyokat
szabályozó törvénnyel összhangban.
Botrányos
viszonyulás
Sz. Piroskát és három másik családtagját (szüleit
és nagyanyját), akiket 1945. január végén Csúrogról a járeki táborba hurcoltak,
az újvidéki Felső-bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. Piroskáék a
táborban mintegy kilenc hónapot töltöttek, majd a palánkai kendergyárba vitték őket
dolgozni. Szabadulásuk után Szenttamáson telepedtek le.
A bírósági ítélet
kézbesítése után (2012. április 4-én) a Köztársasági Nyugdíj- és
Rokkantbiztosítási Alap újvidéki fiókszervezetéhez fordultam, hogy ügyfelem
számára, a rehabilitálási törvény 20. szakaszának 1. bekezdésével összhangban,
ismerje el „a külön szolgálati időt és a havi pénzbeli térítést (külön pótlékot)”.
A címzettnél való többszöri érdeklődés után azt a (szóbeli)
választ kaptam, hogy „a tárgyat a levéltárba helyezték” (sic!). Más szóval, a
kérelmet válaszra sem méltatták, ami – még ha közigazgatási eljárásról is van
szó – botrányosnak nevezhető. Ezek után nem maradt más, minthogy nyomatékosan
követeljem, írásban válaszoljanak a beadványomra. Szeptember 9-én aztán az
alábbi szövegű válasz érkezett:
–
Értesítjük Önt, hogy eddig nem volt lehetőségünk se elfogadó se elutasító
határozatot hozni az Ön ügyfele, Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati idejének
elismeréséről, az újvidéki Felső-bíróság rehabilitálási végzése alapján, a
rehabilitálási törvénnyel összhangban, tekintettel arra, hogy az újvidéki
Tartományi Nyugdíj- és
Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától nem kaptunk utasítást az ilyen
jellegű külön szolgálati idővel kapcsolatos munka végzésére.
Az Ön követelésének
fénymásolatát elküldtük a tartományi alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektora igazgatójának, tanácskozás és az
illetékes minisztériumtól való válaszadás céljából – olvasható a (válasz)levélben.
Sz.
Piroska tárgyában 2012. április 2-én az Igazságügyi Minisztériumnak a
rehabilitációs kárpótlás rendezésére februárban alakult különbizottságához is fordultam,
hogy ügyfelemnek – a rehabilitálási törvény 26. szakaszának 1 bekezdésével
összhangban – Szerbiai fizessen anyagi és erkölcsi kárpótlást (az elszenvedett
lelki fájdalmak és az átélt félelem miatt, valamint személyi jogainak és
szabadságainak megsértését).
A
követelésre a Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság mind a mai napig nem
válaszolt, annak ellenére, hogy a törvény (27. szakaszának 3. bekezdése) 90
napos határidőt lát elő a kérelemről való döntésre. A Bizottság egy másik
ügyfelem (Z. Gyula) rehabilitációs kártalanítás iránti június 1-jei kérelmére sem válaszolt,
habár a válaszadási határidő már ebben az ügyben is letelt. Ez azt jelenti,
hogy az érintetteknek most – ugyancsak a rehabilitációs törvény értelmében – a
bírósághoz kell fordulniuk a kártérítési kerettel. Ez persze többéves
pereskedést is jelenthet, illetve jelentősen megnehezíti a kárvallottak törvényes
jogainak megvalósítását.
Válaszra váró
kérdések
A
gyakorlatban a rehabilitálási törvény rendelkezéseinek érvényesítése – csaknem
tíz hónappal az elfogadása után – jóformán még csak el sem kezdődött.
A Rehabilitációs
Kárpótlási Bizottság a Kopár szigetet (Goli
otok) megjárt rehabilitáltak kérvényei
közül – eddig mintegy 190-en adták át a szükséges dokumentumokat – mindössze 15-öt
hagyott jóvá. A kártérítés minden börtönben eltöltött nap után 700 dinár.
A szigeti rabságot túlélők nagy hányada nem fogja
elfogadni az állam által felkínált kártérítést és bírósághoz fordul.
Egyesületük elnöke, Zoran Ašanin azt nyilatkozta, hogy tárgyalt az Európai
Bizottság egyik tisztségviselőjével, aki szerint legalább napi 100 eurós
kártérítés járna nekik. A tortúrát átéltek közül viszont már mind elmúltak
nyolcvanévesek. Belefáradtak a harcba – írja Tómó Margaréta (Hétszáz dinár
napjára, Magyar Szó, 2012. június 23.).
Mindezek után a hatalmi szerveknek válaszolniuk
kell(ene) a kérdésekre: Szerbia valóban
kárpótolni kívánja a rehabilitáltakat, vagy a törvényt csak az európai
integrációs tárgyalásokon való felmutatás céljára hozta meg? Mikor és milyen
kárpótlásban részesülnek az atrocitásokat, táborokat, jogsértéseket túlélt
vajdasági magyarok? Arra vár talán az állam, hogy a jogosultak elhalálozzanak?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia kellene a Vajdasági Magyar
Szövetségnek, akinek a képviselői a szerb parlamentben megszavazták a törvényt,
és a Magyar Nemzeti Tanácsnak is.
Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd
Újvidék,
2012. szeptember 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése