Feltenni a levert lécet
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) programpártként már
megalakulásakor, 1997 februárjának végén síkraszállt a Kárpát-medencében élő
magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. E politikai
doktrínája máig két pilléren nyugszik. Az egyik a kettős állampolgárság. A
másik a területi elhatárolódást nem igénylő, jogszabály-alkotási és
végrehajtási jogosítványokkal felruházott magyar (perszonális) autonómia, s ami
ezzel együtt jár, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet.
Ha ezt a célkitűzést, s a VMDP 1997-ben elfogadott magyar
autonómiamodelljét a ma zajló politikai folyamatokban kívánjuk tetten érni, az
Ahtisaari-terv jut az eszünkbe.
Tekintettel arra, hogy ez a politikai és közjogi projektum, amelyet az
ENSZ Biztonsági Tanácsa is láttamozott elvileg elfogadott alapjává vált a
Belgrád-Pristina megállapodásnak is, most nem lenne más dolgunk, minthogy
félretéve a kusza magyar-magyar állapotokat létrejöjjön egy Budapest-külhoni
magyar megállapodás, amely alapul szolgálhatna a közös nemzetközi fellépéshez.
Ez történik? Sajnos nem. Miközben a magyar kormány szabadságharcának
legérzékenyebb szakaszába lépett, a külhoni magyar nemzeti közösségek, belterjes
autonómiaküzdelmeket vívnak. A Vajdaságban, Koszovó okán, ahhoz a békához
hasonlítanak, amely dermedten figyeli a feje felett lépegető gólya árnyát. Várják,
különösen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), mi lesz mindennek a vége? Megy a
nyilatkozatháború, az óhajok és a sóhajok megvitatása. Aki ma a Vajdaságban (ha
lúd, legyen kövér), nem területi autonómiában utazik, az kimarad a politikai
diskurzusból. Pásztor István VMSZ-elnök hárompilléres autonómiáról beszél,
amelynek megvalósítását – hogy „az érdekek ne sérüljenek” – eleve jobb időkre
ígéri. Az ígéret értékét jól szemlélteti, hogy a történelmi VMDK-val
vitatkozva, a párt másfél évtizeddel ezelőtt mindössze valamiféle alapelvekhez
jutott el. A modell kidolgozása ma is
csak a jövő zenéje. Egyedül a VMDP hallgat, feltehetően azért, mert csak neki
van hadra fogható autonómiamodellje.
Csakhogy mindez most kevés. Nem a magyarok magvas ötleteinek
köszönhetően, Szerbiában olyan helyzet alakult ki, amelyben a szerb kormány fél
szemmel odafigyel a helyi kisebbségekre. Arra törekszik, hogy mire a
gyakorlatban is alkalmazásra kerül a Belgrád-Pristina megegyezés, saját nemzeti
érdekeivel összhangban „intézményesen integrálja” az itt élő kisebbségi
közösségeket. Erre elmés megoldást talált. Az egyik közismerten liberális és a
kisebbségi kollektív jogokat mellőző, nyugati korifeus patronátusa alatt a
szerb kormány szakértői októberre készítik a nemzeti tanácsokról szóló új
törvény tervezetét. Hogy ez milyen lesz? Bizonyára nem olyan, mint amiben
Korhecz Tamás, a VMSZ-es Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke reménykedik. Az MNT
alkalmasint a VMSZ Koszovóval kapcsolatosan meghirdetett szilenciuma miatt
hallgat. Igaz, a dél-szerbiai albánok esete egy külön történet, de ha ők
vállalják a legnagyobb és legbölcsebb magyar pártot, az MNT-nek – a készülő új
nemzeti tanácsokról szóló törvény ügyében – érdemes lenne velük egyeztetni.
Persze érteni kell az MNT tartózkodó vezetőt is. Ők alapjában véve elégedettek
a jelenlegi helyzettel, csak ne legyen rosszabb. A dél-szerbiai albánok viszont
csakúgy, mint annak idején a VMDP, a nemzeti tanácsoknak tényleges politikai
autonómiát követelnek.
Most ott vagyunk, ahol a part szakad. A vajdasági magyar pártok
többsége a területi autonómiára vonatkozó átgondolatlan követeléseivel, úgy,
hogy a modell kidolgozását is kívülről várja, saját magát köti béklyóba. Nagy
hiba a vajdasági magyarok és a Koszovó párhuzamából kiindulni. Nincs nekünk gondunk
a szerb „kettős mércével”! Önmagunkkal van dolgunk. Felelősen el kell
döntenünk, tudunk-e közös konkrét autonómiakövetelést kidolgozni a
nemzetközileg elfogadott, s a régióban már félig-meddig alkalmazásban levő Ahtisaari-terv
alapján, vagy sem? Van-e ehhez észbeli erőnk, s szándékában áll-e a magyar
pártoknak, hogy egységes, modellt is magában foglaló autonómiaköveteléssel
feltegyék a lécet, s kilépjenek a nemzetközi politikai színtérre? Ezt a
haditettet a történelmi VMDK már egyszer, a 90-es évek legelején megtette.
Miért ne lehetne a szinte elfeledett és magunk által levert lécet, újra, az új
követelményeknek megfelelően feltenni?
Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 112.
szám, 2013. május 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése