Megcáfolt állítások
Varga László: Nem igaz, hogy az ügyészségek lassítják a rehabilitációs eljárásokat
A rehabilitációs eljárások kapcsán folyamatosan
arról értesülhettünk, hogy az ügyészségek minden lehetséges jogi eszközt
megragadva igyekeznek lassítani vagy akadályozni a folyamatot. A Vajdasági
Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselői az utóbbi néhány hónapban
több alkalommal is képviselői kérdést intéztek ez ügyben az igazságügyi
minisztériumhoz. Az illetékes tárca közelmúltban kézbesített válaszából,
valamint az abban szereplő számadatokból kiderült, hogy a helyzet mégsem olyan
kedvezőtlen, mint azt korábban egyesek megkísérelték bemutatni.
Varga László, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője lapunknak nyilatkozva emlékeztetett, hogy a rehabilitációs törvény kétféle rehabilitációs eljárást irányoz elő: az egyik az úgynevezett törvényi rehabilitáció – az eljárási szabályok szerint ez jóval egyszerűbb –, a másik pedig a bírói rehabilitáció – ez a bonyolultabb. A VMSZ-hez több olyan jelzés is érkezett, hogy az ügyészségek, élve a vonatkozó törvény biztosította lehetőségekkel, lassítják a rehabilitációs eljárásokat – magyarázta Varga.
– A törvény az egyszerűsített eljárásoknál lehetővé teszi, hogy az ügyészség ellent mondjon a rehabilitációs kérelemnek. Ha az ügyészség ezt nem teszi meg, akkor a rehabilitációs eljárás befejeződik. Ha viszont ellentmond, akkor a törvényi rehabilitációs eljárás a bírói rehabilitációs eljárás szerint folytatódik. Az elsőfokú ítélet megszületése után a fellebbezés a törvényi és a bírói eljárás tekintetében is lehetőség az ügyészség számára. Képviselői kérdésünkben olyan adatokat kértünk, amelyek bizonyíthatták, vagy megcáfolhatták volna az ügyészségek eljárási módjával kapcsolatos állításokat. Kérdéseink kizárólag a törvényi rehabilitációs eljárásokra vonatkoztak, hiszen ennek tekintetében tapintható ki leginkább a szándékos lassítás. Az igazságügyi minisztériumtól kapott válaszból kiderült, hogy az újvidéki Felső Bíróságon 564, a szabadkai Felső Bíróságon 86, a zombori Felső Bíróságon pedig 160 törvényi rehabilitációs eljárás indult. Azért vonatkozott kérdésünk erre a három Felső Bíróságra, mert ezek fedik azt a területet, ahol a magyarok többsége él, pontosabban azok a magyarok, akik érintettek lehetnek a rehabilitációban. Újvidéken az 564 kérelem tekintetében az ügyészség egyszer sem élt az ellentmondás jogával, Zomborban a 160 esetből 36 esetben, Szabadkán pedig a 86-ból 34 esetben élt az ügyészség az ellentmondás jogával. Az is kiderült, hogy az ezekben az ügyekben Újvidéken meghozott 245 elsőfokú ítélet tekintetében az ügyészség három esetben élt a fellebbezés lehetőségével, Zomborban a 88 elsőfokú ítélet közül kettő ellen adott át fellebbezést az ügyészség, Szabadkán pedig az 58 elsőfokú ítélet tekintetében 7 alkalommal nyújtott be fellebbezést az ügyészség. A számok tehát megcáfolják azt a széles körben elterjedt benyomást, hogy az ügyészségek minden esetben megkísérlik ellehetetleníteni a rehabilitációs eljárásokat. Az sem igaz, hogy létezik valamiféle köztársasági ügyészségi szintű utasítás, hogy ezekben az ügyekben mindenféleképpen ellent kell mondania vagy fellebbeznie az ügyészségeknek. Az persze nem jó, hogy a magyar szempontból legfontosabb Felső Bíróság, a szabadkai területén a legjellemzőbb az ügyészségek ilyen irányú aktivitása. Az adatok természetesen részlegesek, mert nem az egész országra vagy nem egész Vajdaságra vonatkoznak, és nem érintenek minden rehabilitációs eljárást, viszont ennek ellenére is sokat mondóak. Egyébként azért érdeklődtünk a törvényi rehabilitációs eljárások után, mert a kollektív bűnösség esetei is ebbe a kategóriába tartoznak – magyarázta Varga.
A VMSZ képviselője szerint ezekben az ügyekben nem valószínű a nemzeti alapon történő diszkrimináció, hiszen mondjuk a jelentős magyar lakosságot számláló Óbecse és Törökbecse az újvidéki Felső Bírósághoz tartoznak, tehát nem lehet azt állítani, hogy Újvidéken azért nincsen egy ügyészségi ellentmondás sem, mert ott egyetlen magyar ügy sem zajlik.
Varga nem tudta pontosan megmondani, hogy a rehabilitációs kérelmek átadása és a jogerős ítéletek megszületése között általában mennyi idő telik el. A VMSZ képviselőjének értesülései szerint az említett három Felső Bíróságon átadott 810 kérelemből 354 zárult le jogerősen. Ha tudjuk, hogy a rehabilitációs törvény 2011 őszén lépett hatályba, akkor másfél év alatt valamivel kevesebb mint az ügyek fele zárult le jogerősen – fűzte hozzá Varga.
Magyar Szó, 2013. május 9., 1. és 5. o.
VMSZ-es rózsaszín bárányfelhők:
Minden „okés”, az ügyészségek nem lasítják a rehabilitációs eljárásokat.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és annak
parlamenti képviselői, akik nem tudták levakarni a délvidéki magyarságról a
kollektív bűnösség bélyegét, továbbra is elégedettek a szerb állam magyarokhoz
való viszonyulásával.
Varga László, a VMSZ képviselője azt nyilatkozta a
Magyar Szó nevű napilapnak, hogy nem felel meg az igazságnak az az állítás,
miszerint az ügyészségek minden lehetséges jogi eszközt megragadva igyekeznek
lassítani vagy akadályozni a rehabilitációs folyamatot.
Varga felvilágosított bennünket, hogy „a
rehabilitációs törvény kétféle rehabilitációs eljárást irányoz elő: az egyik az
úgynevezett törvényi rehabilitáció – az eljárási szabályok szerint ez jóval
egyszerűbb –, a másik pedig a bírói rehabilitáció – ez a bonyolultabb. A
VMSZ-hez több olyan jelzés is érkezett, hogy az ügyészségek, élve a vonatkozó
törvény biztosította lehetőségekkel, lassítják a rehabilitációs eljárásokat”.
A VMSZ minden bizonnyal meggyőzte az érintetteket,
hogy ők csak képzelődnek.
„A törvény az egyszerűsített eljárásoknál lehetővé
teszi, hogy az ügyészség ellent mondjon a rehabilitációs kérelemnek. Ha az ügyészség
ezt nem teszi meg, akkor a rehabilitációs eljárás befejeződik. Ha viszont
ellentmond, akkor a törvényi rehabilitációs eljárás a bírói rehabilitációs eljárás
szerint folytatódik” – mondta Varga.
Szerinte stram, hogy Zomborban a 160 esetből 36
esetben, Szabadkán pedig a 86-ból 34 esetben élt az ügyészség az ellentmondás
jogával.
Úgy véli, nem igaz, hogy létezik valamiféle
köztársasági ügyészségi szintű utasítás, hogy ezekben az ügyekben
mindenféleképpen ellent kell mondania az ügyészségeknek.
Ezt ő honnan tudja? Korlátlanul bízik a szerb
politikus haverjaiban?
Ugyanakkor beismeri: nem jó, hogy a magyar
szempontból legfontosabb Felső Bíróság, a szabadkai területén a legjellemzőbb
az ügyészségek ilyen irányú aktivitása (mármint az elutasítások).
Egyetértünk: ez piszokul nem jó.
Varga nem tudta pontosan megmondani, hogy a
rehabilitációs kérelmek átadása és a jogerős ítéletek megszületése között
általában mennyi idő telik el.
Mi megmondjuk: sok, átkozottul sok.
„A rehabilitációs törvény 2011 őszén lépett hatályba,
akkor másfél év alatt valamivel kevesebb mint az ügyek fele zárult le
jogerősen” – mondta Varga, de azt nem közölte, hogy most ennek örülni kellene
vagy sem.
Az interjú nem tért ki a
vagyon-visszaszármaztatási folyamatra, talán azért, mert ez a téma kevesebb
lehetőséget adna hamukázásra, illetve az eredmények relativizálására.
A délvidéki magyarság ugyanis nemigen jut hozzá az
elkobzott vagyonához, ráadásul mindannyiunk homlokán ott a „tetkó”, amely
jelzi, hogy háborús bűnösök vagyunk.
A képen: Varga László,
egyike a kevés elégedett délvidéki magyarnak
Magyar Szó nyomán Fekete
Lehel
Délhír,
2013. május 09. [14:25]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése