Hogyan állunk az autonómia koncepcióval

  Amikor a RMDSZ autonómiakoncepciójáról írtam nem is gondoltam arra, hogy bírálatot mondjak akármelyikmás koncepcióról vagy, hogy foglalkozzak a mi koncepcióinkkal. Egyszerűenvéleményt akartam mondani a RMDSZ autonómia statútumáról. Elsősorban azért,mert meg akartam hálálni a nekem rendszeresen megküldött hírlevelüket,másrészt, mert mindig is érdekeltek az autonómia kérdései. Csak, amikor írnikezdtem jöttem rá, hogy  vannak itt olyandolgok, amelyeket másutt, tehát itt nálunk is meg kell szívlelni. Azt is, ami aRMDSZ gyakorlatában jó, de okulni kell azon is, amit ők maguk is melléfogáskéntértelmeztek.
  Ami jó ebben a gyakorlatban, annaktudatosítása, hogy az autonómia nem választási propaganda témája, még kevésbé akülönböző magyar pártok közti vita témája. Az autonómia csak akkor valósul meg,ha annak gondolatát az ország lakosságának többsége elfogadja. Mert amíg eznincs meg, addig az autonómia csak szónoklatok témája, nem pedig realitás és etöbbség megnyerésének erőfeszítése.
   Ami hiba volt az az, hogy nemvették figyelembe: az autonómia követelése nem a pártok, hanem a helyihatóságok feladata. Tehát először nem pártprogramokat kell megfogalmazni,pártok közti megállapodásra törekedni, hanem azt kell tisztázni, hogy kihajlandó csatlakozni az autonómiához. Így estek abba a hibába, hogy százezer ember mozgattak meg, deSzékelyföld autonómiáját öt megyére tervezték. Ezért aztán gyorsan kiderült,hogy ebből kettőnek esze ágában sincs csatlakozni. Következésképpen autonómiastatútumuk már csak három megyére vonatkozik. De így is hátralékban vannak,mert csak most tisztázzák, hogy a helységek közül melyek vannak az autonómiamellett, melyek nem, és még messze vannak attól, hogy valamennyi helyi közösségvéleményét ismerjék, tehát belegondolni is rossz: a nagynehezen kivívott – haez egyáltalán sikerül – autonómiának először azzal kell foglakoznia, hogyegyesek el akarnak tőle szakadni. Mi pedig ott tartunk, hogy tudjuk: Szabadkaés Kishegyes biztosan nem csatlakozik, nem tudni hány község hajlandócsatlakozni. (Megeshet még az is, hogy olyan koalíciók, amelyekben a tagok azautonómiát követelő pártok nem lesznek hajlandóak lemondani hatalmuknak egyrészéről vagy egyebekről egy olyan közösség javára, amelyben a VMSZ-nek 62:4arányú többsége van. Ezt kell tehát előbb tisztázni.

    Ami magát az autonómia-statútumotilleti: tény marad, hogy ilyen részletesen kidolgozott koncepciója sincs senki másnak,tehát még az elképzeléseket sem lehet összehasonlítani. Amikortájékozatlanságomat emlegették azt hittem, hogy tényleg valamit elmulasztottam.Ezért rögtön ellenőriztem az Önök honlapján. Ott csak két autonómia koncepcióvan. Az egyik a VMDK eredeti – 1995 évi – koncepciója, amely ténylegtartalmazza, hogy “A Magyar Autonómia területén élő polgárok különbözőnemzetiségi csoportjai politikai és anyagi érdekeiket az arányos részvételútján juttatják kifejezésre, különösen a nyelvhasználat, a területrendezés, aterületigazgatási beosztás, a közszolgálatok, valamint az önkormányzativagyonnal való gazdálkodás terén”. De hol van ez attól, hogy a RMDSZstatútum-tervezete (ilyen sincs másnak) tételesen feldolgozza ennek a kérdésnekminden vonatkozását, egészen addig menően – ami még eddig egyetlen alkotmánynakvagy már elképzelésnek eszébe sem jutott – hogy a nemzeti közösségek különképviseleti csoporttal rendelkeznek és egy határozat elfogadásához az kell,hogy az minden csoportban külön-külön többséget kapjon. A másik – későbbi -vajdasági okmány, a Magyar Koalíció autonómia koncepciója elsősorban a személyielvű autonómiával foglalkozik, főképp a magyar választói névjegyzék alapjánmegválasztott Magyar Nemzeti Tanáccsal. A regionális – területi – autonómiáravonatkozóan a mi kérdéskörűnkre vonatkozónak legfeljebb azt a tételét  tarthatjuk említhetőnek, hogy  gondoskodik „a hivatalos nyelvhasználatbanlévő nyelvek egyenrangú használatának a biztosításáról”, amivel kapcsolatbansenki nem jutna eszébe, hogy a szerb nyelv használatát akarja biztosítani.
    Egészében fenntartom az alapvetőtételt: tanulhatunk az RMSZD-től.

                                                                                         Tisztelettel
                                                                                        Bálint István