A határon túli magyarságnak nem kell magyarázni
azt a fájdalmat, elkeseredést és tehetetlenségből fakadó dühöt, amit
mindannyian éreztünk 2004. december 5-e éjjelén, amikor a magyarországi
népszavazás eredménytelenül zárult, így elvetették a határon túliak kettős
állampolgárságának lehetőségét. Bár az eredmény az akkori szoc-lib kormány
ellenkampányának is betudható, akik 23 millió román munkavállalóval riogattak.
Azonban mégis tény az, hogy a szavazófülkék magányában már minden ember a maga
döntését hozhatta meg arról, hogy hová tegye az X-et. Végül pedig, mint tudjuk,
az urnákhoz járult szavazók 48,5 százaléka azt mondta: NEM, ne legyen az ország
állampolgára a határon túli magyar.
A határ túloldalain
ekkor bennünk elszakadt valami régi kötelék, és azokban akikben
azelőtt is gyengébben élt ez a kapocs, még messzebb sodródtak Anyaországuktól.
Olyan érzés volt ez, mintha a gyermek megkérdezte volna az édesanyját, hogy
valóban a gyermeke-e, és a mi kérdésünkre az Anyaország válasza egy jókora
nyakleves volt, olyanforma, amilyet csak egy mostoha tud adni a pimasznak vélt
kölkének.
Éppen ezért lelkiismeret furdalás gyötörte azt a
több mint másfél millió magyart is, akik velünk együtt éreztek, akik az IGEN-t
választották. Mint tudjuk, Isten malmai ha lassan is, de folyamatosan őrölnek,
és azokat, akik bennünk idegen munkavállalókat, betolakodókat láttak, azok egy
része mára már el is tűnt a politikai palettáról, míg mások lemorzsolódtak,
vagy épp kettészakadva találták magukat egy egészen új helyzetben.
Ekkor új, magát nemzetinek valló kormány, más
erőkkel egyetemben megteremtette a régóta áhítozott lehetőséget, az
egyszerűsített honosítást a határain túl élő magyarság számára, és ezt a 2012.
január 1-jén életbe lépett alkotmányban rögzítette is.
Ekkor talán még senki sem gondolta volna, hogy ezt
jónéhányan visszaélési lehetőségként használják majd ki, és a kiskapukat
kijátszva tömeges csalásokat követnek el. Mi több, egy virágzó iparág épült ki
arra, hogy egyesek érdemtelenül és jogtalanul juthassanak a magyar
állampolgársághoz.
Több forrásból kaptunk már információt arra
vonatkozóan, hogy különböző fix tarifák léteznek, amelyek leperkálásával bárki
magyar állampolgárrá válhat. Olyanok is, akiknek a nagyszüleik talán még
Temerinben magyarokat pofoztak ki a házaikból, majd kecskéket tartottak a
csempézett fürdőszobában, mert nem ismerték annak funkcióját. Vagy épp azok a
szabadcsapatok egykori tagjai, akik a kelet-szlavóniai Kórogyon még a sírkövek
márványlapjait is elrabolták, hogy a magyar neveket lecsiszolva adják azokat
tovább szerbiai városokban. Ezek az emberek most ott állnak az eskütételeken és
a nemzeti himnuszunk közben fennhangon vihogva várják, hogy cirillül
szignózhassák a honosítási okmányukat. Azt az okmányt, melyet Szent István
királyunk képe díszít, aki ezt látva biztosan megemlítené, hogy Imre fiának
szánt intelmeit, miszerint ,,a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és
becsben tartsad” ő nem igazán ilyen módon képzelte el.
A DélHír Portál szlogenjében is olvasható
cenzúramentességet szem előtt tartva indítottuk útjára taburomboló
cikksorozatunkat, amelyben igyekeztünk olvasóink segítségével utánajárni ennek
a jól profitáló magyarító nagyvállalkozásnak.
Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy
egy használt járműveket(!) hirdető és árusító oldalon 10 euró ellenében
egy üzérkedő a magyar állampolgárság és a magyar útlevél
megszerzéséhez szükséges eljárás intézését kínálja fel. A hirdetés szövege szerint
sorban állás és várakozás nélkül, háztól-házig szállítva, kényelmesen tudják
nekünk garantálni a honosított állampolgárságot.
Jelentkeztünk hát a hirdetésre, magunkat szerb
nemzetiségű, magyarul nem beszélő személynek kiadva. A hívásra
egy nagybecskereki illetőségű Sava G.-ként bemutatkozó férfi vette
fel a telefont. Már néhány mondat után érezhető volt, hogy egy igen jó
kereskedelmi érzékkel megáldott úriemberről van szó, aki kérdéseinkre elmondta,
hogy hogyan is működik a nagyüzemi visszaélés.
Elmondása szerint, ha rendelkezünk a felmenőkről
szóló dokumentációval, onnantól már nincs semmi akadály, és az sem gond ha az
illető egy kukkot sem tud magyarul. Mivel a felesége egy ,,mađarica”, aki
készségesen kitölti majd a szükséges űrlapokat, lefordítja magyarra az
önéletrajzomat is, amit csak saját kezűleg alá kell írni. Utána Győrbe
utaztatja a magyar útlevélre vágyó kuncsaftot, ahol az illetékes hivatalba,
(konzulátust mondott, mert az nyilván jobban hangzik) ahol nekünk a kisujjunkat
sem kell mozdítani, amíg ő átadja a papírokat (tehát csak ő megy be a
hivatalba), s onnan megy minden, mint a karikacsapás. Egyszerre három
személynek tudja intézni a honosítást (mivel annyi embert tud szállítani
autójával Győrbe). Nem szükséges semmilyen nyelvtudás, csak az eskütételhez
szükséges pár mondatot kell majd utána megtanulni, de mint mondta, a
tátogás már bőven megteszi. A személyenkénti útiköltség tarifája 120-130
euró. Az egész honosítási eljárás fejenként 1000 euróba fáj, míg gyermekeknek
csupán 150 euró. Ha három személyt visz, az egyiket (a kezdeményezőt) némi
engedményben is részesíti. A pénzt nem kéri előre, mivel ezidáig mint
elmondta, nem volt negatív tapasztalata.
Persze a csalókat a telefonbeszélgetés után
szívesen feldobtuk volna a hatóságoknak, de tettük valójában nem bűntett,
inkább csak élelmesség, amit a mi nemzetünk kárára követnek el. Azonban az
üggyel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot a győri városvezetés tagjaival,
akik ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják a gyanús eseteket.
Az azóta eltávolított reklám mellet még számos
csalási módszerről és technikáról szereztünk tudomást, van aki állítólag
ügyvéddel megy honosítani, míg mások kenőpénzzel operálnak, ám ezeket
nehézkesebb bizonyítani, mint az általunk bemutatott esetet. Sajnos, a rossz
tapasztalataink szerint ebben a Murphy törvényeit alkotmányos rendként
felhasználó országban, ahol csalni lehet, ott csalnak is! A visszaélések száma
mára olyan mértékű, hogy egyes szerb lapok már arról cikkeznek, 50 ezer
délvidéki kérelmezőnek az egyre jelentősebb százaléka olyan polgár, aki nem a
magyar nemzetközösségből került ki.
Továbbra is kérdéses, hogy kinek jó az, hogy
egyesek bizniszt csináltak a magyarság határon átnyúló egyesülési vágyából, és
mikor mondják már ki az illetékesek, hogy ebből végre elég?!
Ha Önök is tudnak olyan „üzletemberekről”, akik a
magyar útlevelet úgy árulják, mint mások az őrölt paprikát a piacon, akkor
írjanak szerkesztőségünknek a szerk@delhir.rs e-mail
címre, hogy felgöngyölítsük ezt a ,,nemzetpolitikai gazdasági ágazatot”.
Haraszthy
Ágoston
http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/2967-honositasi-visszaelesek-vi-resz-honositassal-keresked-csalokat-lepleztuenk-le,
2013. január 28., 20:07
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése