Minden rossz (indulat) felszínre került, amint
megpiszkálták az alig fél éve regnáló új városi hatalom döntését, amellyel
Újvidéken a városi autóbuszokon az eddigi feliratokat cirill betűsekre
váltották fel. Hatalom- és erődemonstrálás, a város lakóinak egy része iránti
durva arrogancia példátlan gyakorlása lett az egészből. Holott, a városban
alakult újféle koalíció, ezúttal a polgármestert adó Szerb Haladó Párttal, és a
városi közlekedési vállalat irányítását megkaparintó, Koštunica-vezette
Szerbiai Demokrata Párttal az élen először csupán arra hivatkozott, hogy
mindezt Szerbia Alkotmányának, a törvényeknek és a város alapszabályának
betartása címén tette. Az indok szerint azzal a céllal, hogy megőrizze a
szerbek „ősi“ írásmódjának a hagyományát, és éltesse a szerb tradíciót – hol
máshol, mint a szerb Athénban (az eredetileg Budapesten megalakult Szerb Matica
székhelyén, vagyis Neoplantában, Neusatzban, Újvidéken és persze Novi Sadon).
Bár maradtak volna mereven az alkotmány- és törvényvédő indoknál az érintett
városatyák és az érintett pártok, és ne részletezték volna a hátteret, mert a
kilencvenes éveket idéző sok kellemetlen érzéstől sok embert megkíméltek volna!
De amint megszólaltak, kibújt a szög zsákból.
Ha egy hatalom nem mindenkinek tetsző döntését kritizálják, demokráciában normális dolog. Aki hatalmat gyakorol, szokjon hozzá, hogy bírálják, és olykor higgye el, hogy a bírálatok jó ügyet is szolgálnak. Például, ezúttal jó ügy a többnemzetiségű város hagyományai melletti kiállás, annak hangoztatása, hogy a cirill írásmód mellett jól megférhet más írásmód is. De jó ügy mindenekelőtt a város minden nemzetéhez tartozó emberek iránti alázat igénye, amit politikusoktól, főként polgármesterektől elvár az ember.
Ehelyett a cinizmus magasiskoláját is felülmúlva az egyenjogú nyelvhasználatra való hivatkozásokra (Újvidéken a magyar, a szlovák és a ruszin is hivatalos nyelv) válaszul Borko Ilić polgármester odavetette, hogy a magyarok a városban nem érik el a 15 százalékot... Olyan nyilatkozat volt ez, ami történelmi kontextusba helyezve az átgondolt nemzeti tisztogatás célzatára utal, amely, íme, végre beteljesedett: míg Újvidéken 1961-ben csaknem 24 ezer magyar élt, és a város lakosságának a 23,24 százalékát alkotta, addig lám, sikerült elérni, hogy 2002-ben nem egész 16 ezren legyenek, és számarányuk 5,24 százalékuk legyen. Negyven év kiváló eredménye ez egy szerb többségű városban! Ezzel nyíltan dicsekedni az újabb tíz év „eredményeit“ hozzátéve, - és nem tudomásul venni a szerzett jogokat és a lakosság nemzetiségi arányának erőszakos megváltoztatását tiltó jogi és erkölcsi normákat nem más, mint a leigázási politika nyílt hirdetése.
De sokkal „érdekesebb“ ennél, hogy a városelnök Miloš Vučević a négy magyar párt és hét civil szervezet hozzá intézett nyílt levelére nem válaszolt. Ingatag igazának tudatában a Szerb Haladó Párt városi bizottsága mögé bújt. Pedig a Tanjug által interpretált közlemény szerint a polgármester „a demokráciáért, a toleranciáért és a nemzetek közötti együttműködésért folyó harc“ igazi katonája, amire azonban rácáfol a további szöveg. A Tanjug által interpretált közleményben ugyanis a haladók támadnak, sok mindent felhoznak, csak éppen a lényegre nem válaszolnak: hogy a cirill mellett miért nem férhet meg legalább a latin betűs felirat. (Hogy ne térjek a bocsánatkérésre felszólító nyílt levelet aláíró pártok egyikével kapcsolatos csúsztatásra, azaz a Magyar Remény Mozgalomra vonatkozó megjegyzésre, amely szerint „önkéntes csapatokat“ szervez, holott csak civil járőröket szorgalmazott a „kisértékű“ lopásokkal is kínzott elszegényedett falusi magyar lakosság védelmére. Mert ugye, a magyarok elleni újabb uszítás témájára ez már maga megérne egy külön elemzést.)
A dolgok jelenlegi állását nézve az egésznek egyetlen jó hozadéka van, az is csupán informatív jellege folytán. A haladók ugyanis kimondják: a VMSZ-el jól együtt tudnak működni. A január 25-ei keltezésű közleményből ezzel közvetve választ kapunk arra, hogy Pásztor István, a VMSZ és a vajdasági parlament elnöke az újvidéki razzia évfordulóján miért nem koszorúzhatott a hivatalos részben: nyilván nem azért, mert a VMSZ elnöke, hanem azért, mert a Vajdasági Képviselőházé is. De ami e mögött áll, az már más téma és más kapcsán kerül majd felszínre.
Ha egy hatalom nem mindenkinek tetsző döntését kritizálják, demokráciában normális dolog. Aki hatalmat gyakorol, szokjon hozzá, hogy bírálják, és olykor higgye el, hogy a bírálatok jó ügyet is szolgálnak. Például, ezúttal jó ügy a többnemzetiségű város hagyományai melletti kiállás, annak hangoztatása, hogy a cirill írásmód mellett jól megférhet más írásmód is. De jó ügy mindenekelőtt a város minden nemzetéhez tartozó emberek iránti alázat igénye, amit politikusoktól, főként polgármesterektől elvár az ember.
Ehelyett a cinizmus magasiskoláját is felülmúlva az egyenjogú nyelvhasználatra való hivatkozásokra (Újvidéken a magyar, a szlovák és a ruszin is hivatalos nyelv) válaszul Borko Ilić polgármester odavetette, hogy a magyarok a városban nem érik el a 15 százalékot... Olyan nyilatkozat volt ez, ami történelmi kontextusba helyezve az átgondolt nemzeti tisztogatás célzatára utal, amely, íme, végre beteljesedett: míg Újvidéken 1961-ben csaknem 24 ezer magyar élt, és a város lakosságának a 23,24 százalékát alkotta, addig lám, sikerült elérni, hogy 2002-ben nem egész 16 ezren legyenek, és számarányuk 5,24 százalékuk legyen. Negyven év kiváló eredménye ez egy szerb többségű városban! Ezzel nyíltan dicsekedni az újabb tíz év „eredményeit“ hozzátéve, - és nem tudomásul venni a szerzett jogokat és a lakosság nemzetiségi arányának erőszakos megváltoztatását tiltó jogi és erkölcsi normákat nem más, mint a leigázási politika nyílt hirdetése.
De sokkal „érdekesebb“ ennél, hogy a városelnök Miloš Vučević a négy magyar párt és hét civil szervezet hozzá intézett nyílt levelére nem válaszolt. Ingatag igazának tudatában a Szerb Haladó Párt városi bizottsága mögé bújt. Pedig a Tanjug által interpretált közlemény szerint a polgármester „a demokráciáért, a toleranciáért és a nemzetek közötti együttműködésért folyó harc“ igazi katonája, amire azonban rácáfol a további szöveg. A Tanjug által interpretált közleményben ugyanis a haladók támadnak, sok mindent felhoznak, csak éppen a lényegre nem válaszolnak: hogy a cirill mellett miért nem férhet meg legalább a latin betűs felirat. (Hogy ne térjek a bocsánatkérésre felszólító nyílt levelet aláíró pártok egyikével kapcsolatos csúsztatásra, azaz a Magyar Remény Mozgalomra vonatkozó megjegyzésre, amely szerint „önkéntes csapatokat“ szervez, holott csak civil járőröket szorgalmazott a „kisértékű“ lopásokkal is kínzott elszegényedett falusi magyar lakosság védelmére. Mert ugye, a magyarok elleni újabb uszítás témájára ez már maga megérne egy külön elemzést.)
A dolgok jelenlegi állását nézve az egésznek egyetlen jó hozadéka van, az is csupán informatív jellege folytán. A haladók ugyanis kimondják: a VMSZ-el jól együtt tudnak működni. A január 25-ei keltezésű közleményből ezzel közvetve választ kapunk arra, hogy Pásztor István, a VMSZ és a vajdasági parlament elnöke az újvidéki razzia évfordulóján miért nem koszorúzhatott a hivatalos részben: nyilván nem azért, mert a VMSZ elnöke, hanem azért, mert a Vajdasági Képviselőházé is. De ami e mögött áll, az már más téma és más kapcsán kerül majd felszínre.
Friedrich Anna
http://www.vajma.info/cikk/rozsautca/189/Szogek-a-zsakban.html, 2013. január 27. [22:25]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése