Június 16.

Jusztin napja

A latin eredetű Justinus név rövidülése, ez a Justus, magyarul Jusztusz továbbképzett alakja.

1992 – A Független Magyarország Napja.

1309 – Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban egy újonnan készített koronával másodszor is királlyá avatták I. Károly Róbertet, így egyszerre három ősi szabályt sértettek meg.
1647 – Pozsonyban a magyar rendek apja kívánságára királlyá választották és meg is koronázták IV. Ferdinándot, a Habsburg-ház tagját.

1902 – A connecticuti Hartfordban megszületett Barbara McClintock amerikai biológus, a genetika történetének egyik legjelentősebb alakja, aki a mozgó genetikai elemek felfedezésért 1983-ban orvosi Nobel-díjat kapott.
1917 – New Yorkban megszületett Katharine Meyer Graham amerikai újságírónő, hírlapigazgató, üzletasszony, a „The Washington Post” és a „Newsweek” tulajdonosa és kiadója, aki az egyik legbefolyásosabb nő volt az Egyesült Államokban.
1930 – Megszületett Szegeden Zsigmond Vilmos magyar származású, amerikai BAFTA-díjas operatőr, rendező. Ismertebb filmjei: Bánk Bán (2001); Maverick (1994); Az eastwick-i boszorkányok (1987); A folyó (1984); Halál a hídon (1981); A szarvasvadász, BAFTA-díj (1978); Madárijesztő (1973).
1958 – Nagy Imre magyar reformkommunista politikust titkos per után kivégezték Budapesti Országos Börtönben Gimes Miklóssal és Maléter Pállal együtt.
1989 – Budapesten Nagy Imre volt miniszterelnököt, az 1956-os forradalom egyik vezetőjét – pontosan 31 évvel az után, hogy „hazaárulónak” bélyegezték és kivégezték – a legnagyobb tiszteletadással, hősként újra eltemették.

55 éve, 1958. június 16-án – törvénysértő ítélet után – kivégezték Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, valamint Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót.
Nagy Imre, aki korábban 1953-1955 között volt miniszterelnök, a forradalom követelésére október 1956. október 24-én újra a kormány élére került. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban "házi őrizetbe", fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új magyar vezetéssel..
1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal - Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós - szemben a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította.

A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József, Nagy Imre titkárságának vezetője ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt.
A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.
Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.
A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett.
Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól. 2008. június 9-től egy héten át nyilvánosan lejátszották az ötven évvel korábbi koncepciós per hanganyagát tartalmazó felvételt a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet szervezésében Budapesten. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

100 évvel ezelőtt, 1913. június 16-án adták át az első pesti gyógyfürdőt, a Széchenyit, amely létét a hazai mélyfúrások úttörőjének, Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti.
Zsigmondy a városligeti hőforrások után kutatva, a mai Hősök terén 970 méter mélyre fúrva kénes forrást talált, amely fölé artézi kutat telepítettek, majd 1881-ben vizét a Városligeti tavon lévő Nádor-szigetre vezetve kő és márvány kádfürdős Artézi fürdőt hoztak létre. Az évtized végére szűknek bizonyult fürdő helyett a városatyák újat építtettek, a tervezéssel Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg, aki az 1896-os Millenniumi Országos Kiállításon mutatta be terveit. Az építkezés 1909. május 7-i megkezdését a tervező már nem érte meg, a munkálatokat volt kollégái, Dvorák Ede és Gerster Kálmán építészek irányították.
1913. június 16-án került sor a 3 millió 900 ezer aranykorona költségű Széchenyi Gyógyfürdő ünnepélyes átadására. Az épületben kialakított 51 magánfürdőt, a közel 200 fős férfi és női gőzfürdőt, valamint a 170 fős férfi és női népfürdőt az 1200 köbméter napi hozamú, 73,8 Celsius fokos hőforrás látta el vízzel. A magánfürdők közül 15-öt szalonszerűen, a többit egyszerűbben rendezték be, bennük tükrös asztalka és heverő szolgálta a kényelmet. A gőzfürdőben előmedencék, izzasztók, langyos medencék és szárító szobák, a gyógyfürdőben gyógymasszázshoz, villanyozáshoz és gyógytornához kialakított helyiségek várták a vendégeket.
A neoreneszánsz stílusú épület kupolacsarnokának boltozatát Vajda Zsigmond tervei alapján Róth Miksa üvegművész készítette, a szobordíszek Maróti Géza, Róna József, Telcs Ede, Vastagh György, Bezerédy Gyula, Istók János és Markup Gyula keze munkáját dicsérik.

A jól prosperáló Széchenyi kisebb-nagyobb veszteségekkel (kupolájának vörösréz borításából hadianyag lett) átvészelte az I. világháborút, újbóli fellendítéséhez a fürdőzési szokások változását, a strandolás elterjedését figyelembe vevő bővítés szükségeltetett. A székesfőváros 1926-ban nyári uszoda megépítésére és a népfürdők bővítésére írta ki a pályázatot, amelyen ifj. Francsek Imre tervei bizonyultak a legjobbnak. A rekordgyorsasággal kivitelezett új épületszárnyat 1927. augusztus 19-én avatták fel. Az Állatkerti út felőli oldalon egy új főépületet, egy 50X18 méteres úszómedencét a két végén egy-egy félkör alakú strandmedencével, mellette egy 2800 m2-es homokos strandrészt hoztak létre. A népfürdő is kibővült és megszépült. Az új épületszárnyat Beck Ö. Fülöp, Pátzay Pál, Medgyessy Ferenc és Margó Ede szobrászművészek alkotásaival díszítették.
A medencék vízellátását 1938 óta a Pávai-Vajna Ferenc geológus irányításával fúrt 1250 méter mély második kút, a Szent István-forrás naponta 6000 köbméter 77 Celsius-fokos vízzel biztosítja. A bőséges vízhozam szökőkút és a Szent István ivócsarnok létesítését is lehetővé tette, sőt még az állatkert nílusi vízilovainak is jut belőle.
A korszerűsítő fejlesztések során 1963-ban a strandfürdőt téliesítették, 1964-ben ideiglenes, 1985-ben egész évben működő szaunát helyeztek üzembe, 1981-ben a férfi népfürdő helyén társas, fürdőruhás gyógyfürdőt, 1982-ben a női néposztály helyén komplex fizikoterápiás nappali kórházat alakítottak ki.
Az elodázhatatlanná vált felújítás 1997-ben, a Francsek-szárny rekonstrukciójával és élménymedence kialakításával kezdődött el, 2003-tól pedig a Czigler-szárny és az ivókút rendbe tételével folytatódott. Ennek hála Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, a pestiek által csak Szecskának becézett Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda teljes pompájában adhat otthont a centenáriumra meghirdetett rendezvényeknek. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

110 éve 1903. június 16-án Roald Amundsen és hattagú legénysége elindult arra az útra, amelynek során 1905-ben felfedezte a legendás Északnyugati átjárót.

Évszázadokon át keresték a hajósok az Északnyugati átjárót. Az átjáróra vonatkozó ismeret és tudás lassan gyűlt össze, s mivel az egyik legbeszélyesebb vízi úton kutatták, a különböző expedíciók számos áldozatot szedtek. John Franklin 129 fős csapata 1854-ben mind egy szálig odaveszett.
A norvég Roald Amundsen tanulva a korábbi tragédiákból kis létszámú, hattagú legénységgel indult útnak a Gjöa nevű hajóval, ami feleakkora volt, mint annak idején Kolumbusz hajója. A hajó kis mérete előnyt jelentett a jég és a szigetek közötti navigálásban. Amundsen az expedícióra nagy kölcsönöket vett fel, ám egy újságcikk keltette pánik miatt a felfedező hitelezői elől szökve, éjjel hagyta el Oslo kikötőjét.
Az átjáró az északi sarkkörtől körülbelül 800 km-re északra, az Északi-sarktól mintegy 2000 km-re délre található, Kanada szigetei között 1450 kilométeren át húzódó tengeri csatornák és szorosok kelet-nyugati irányú sora, amely a Baffin-szigettől északra kezdődik és az Alaszkától északra fekvő Beaufort-tengerig tart. Az Atlanti Óceán felől tízezernyi úszó jéghegy között közelíthető meg, a Csendes Óceán felőli kijárata hasonlóan veszélyes.
Amundsen Grönland nyugati részétől indulva a Lancaster-szorostól a Peel- és Franklin-szoroson át a Vilmos király-szigetig hajózott. A szigetet kelet felől kerülte meg, és két telet töltött egy öbölben a délkeleti partoknál. A telelés helyét Gjöahavn-nak nevezték el, itt megfigyeléseket folytattak, feltérképezték a környező szigeteket. Amundsen ezután feltárta a Simpson-szorost, majd 1905 augusztusában átjutott a szigetekkel teleszórt szorosokon, és harmadszor is áttelelt a 138-ik hosszúságon. Innen szánon a 300 km-re lévő Fort Yukonba ment, majd, mivel itt nem volt távíró, további 200 km-t tett meg Eagle Citybe, hogy onnan adjon hírt eredményeiről.
Az expedíció 1906 nyarán a Bering-szoroson át a Jeges-tengerről a hajóval kijutott a Csendes-óceánra, és az utat október 19-én Kaliforniában, San Franciscóban fejezte be. Az úton Amundsen bemérte az északi mágneses pólust, s megállapította, hogy az 70 év alatt 50 mérfölddel nyugatabbra húzódott. Néprajzi kutatásokat is végzett az eszkimók között, s azt is bebizonyította, hogy a legendás átjárónak - legalábbis az akkori műszaki lehetőségeket tekintve - gyakorlati jelentősége nincs.
Amundsent hazatérésekor nemzeti hősként ünnepelték. A Gjöát a San Franciscó-i norvégok megvásárolták a város számára, de végül a norvég közvélemény nyomására Amerika 1972-ben, Amundsen 100-adik születésnapján Norvégiának ajándékozta. Otthon közadakozásból restaurálták a meglehetősen lerobbant hajót, s ma a Bygdy-félszigeten látható, Nansen Framja mellett - amelyen Amundsen is hajózott.
Az átjáró rendszeres tengeri útvonalként történő hasznosítása nagy jelentőségű lenne a nemzetközi kereskedelem szempontjából, a London-Tokió hajóutat több mint felére rövidítené. A különleges jégtörő hajók építési költségei és magas biztosítási díjai azonban kétségessé teszik az Átjáró hasznosítását.
Amundsen 1911-ben elsőként jutott el a Déli-sarkra, megelőzve Robert Falcon Scott csapatát. 1926-ban Amundsen az olasz Umberto Nobile és az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában léghajón repült át az Északi-sark fölött. 1928. június 18-án a norvég kutató társaival együtt eltűnt a Barents-tenger térségében, miközben megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobile számára, aki egy újabb sarki expedícióról visszatérőben társaival egy jégtáblán rekedt. Amundsen és társai eltűnésének körülményei ismeretlenek, sem a hidroplánra, sem utasaira nem akadtak rá azóta sem. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum