2014. január 28., kedd

Ingyen konyhán étkezőket is macerál az adóhivatal



 Csantavér következik az adósságvadászok listáján

A szerbiai hatalom szerint talán csak egy baja van az ország mezőgazdaságának, de az nagy: a jó minőségű termőföldek általában nem Belgrádtól délre találhatóak. E fránya földrajzi fricska folyományaként meg is tesz minden létezőt (mármint keresztbe), csak hogy végre a nyakát törje. Aratáskor, őszi termény-betakarítás idején részint babonaságból, részint pedig autentikus hagyományőrzésből kissé megszaggatja a vajdasági parasztok bajuszát és maga után feltakarítja, lesöpri a padlásukat. (Elvégre úgy szép a szegénység, ha semmi sincs!) Aztán szent karácsony ünnepére cifrábbnál cifrább adóhivatali cédulákkal árasztja el a sóban-vízben bablevest kanalazó családokat, hogy majd legyen mivel feldíszíteniük a boldogabb időkben beszerzett, kopottas kínai műfenyőt. A válogatott megszigorításokkal érkező új esztendőben pedig mindvégig a menetrendszerűen beígért, ámde mégis illékony délibábként viselkedő területalapú mezőgazdasági támogatással kecsegteti őket. Azok meg 12 álló hónapon át lesik-várják, s ha majd Szilveszter napján végre a folyószámlájukon hancúrozik a huncut kis összeg (ahogy tette azt tavaly az üzemanyag-térítés), hát úgy örülnek neki, mint cinege a tökmagnak.
Odáig viszont még sok víz lefolyik a Dunán meg a homlokukon is. Addig még vár rájuk egy küzdelem, amelyet a hetvenhét fejű adóhivatali sárkánnyal kell megvívniuk. Aki pedig, ha friss „parasztpénzszagot” érez, prüszköl és tüzet okádik.
A viaskodást még az ősz folyamán megkezdte a kiéheztetett szörnyeteg, amikor a péterrévei termelőket fenyegette keresztben történő elnyeléssel, és amikor pénzszag helyett csupáncsak emberszagot érzett, étvágya versenyt futott a mérgével. Ott ugyanis a kijelölt 11 potenciális halálraítélt között – vesztére! – akadt néhány állhatatos is, aki keresztülhúzta a számításait. Ezért ősárkánysága most kissé északabbra indult könnyű préda után kutatva, és ezúttal háromszor annyi áldozatot szemelt ki magának, mint Pecellón. (Péterréve után ugyanis alighanem Csantavér következik az adóügyi pénzvadászok listáján.) Ha hinni lehet a Szabadkai Paraszt Egyesület hírgyártási mechanizmusának, akkor összesen 40 non-chalant adófizetőre virradnak rossz napok. Ugyanis az elmaradt nyugdíjbiztosítási járulék ügyében 37 csantavéri és 3 topolyai gazdacsaládnak forog veszélyben a termőföldje.
Egy helyütt biztosan jártak az ismeretlen, a kizárólag csak szerbül beszélő adósságbehajtók, a többi esetet azonban (ha egyáltalán volt ilyen), egyelőre még sűrű homály fedi. A tetemes tartozásokat tartalmazó elszámolások viszont célba értek. Néhányat közülük mindenképpen érdemes kimazsolázni.
Megkapta az 1 000 000 dináros adósságáról szóló „bizonyítékot” Huszár Gyula, aki mindössze 3 hold földterülettel rendelkezik, amelyet a szüleitől örökölt. Azok néhány éven át fizették a nyugdíjbiztosítási járulékot, haláluk után azonban a fiuk nem folytatta ezt a „hagyományt”. Az aprócska gazdaság tönkrement, Gyula pedig megbetegedett. Az 54 éves férfi jelenleg is a szüleitől kapott romos házikóban lakik a Szenttamási úton, amelyben már régen kikapcsolták az áramot, és amelyben vezetékes víz sincs. Évek óta a Szabadkai Vöröskereszt által működtetett ingyen konyhán étkezik. Akár hajléktalan is lehetne, ha a nővére vagy a Caritas önkéntesei nem nyitnának rá ajtót időnként. Súlyos cukorbeteg, nemrégiben pedig daganatot találtak a hasnyálmirigyén. Jelenleg műtétre vár a Sremska Kamenica-i intézetben. Nővére megpróbált dűlőre jutni az adóhivatallal (mert időközben szociális segélyt kellett kérnie Gyula számára), szerette volna látni a kimutatást arról, hogy annak idején a szüleik hány éven át fizették a nyugdíjjárulékot, de azt a választ kapta, hogy nem találnak erre vonatkozó adatot. (Különös. Akkor azt vajon honnan tudják, hogy mennyi a tartozás?) Három sűrűn gépelt oldalnyi szöveget nyomtak a kezébe, abból viszont sehogy sem lehet kisilabizálni a korábban befizetett összeget.
A következő kirívó eset Januskó Ferencéké. A férfi 67 éves, a felesége pedig 62. Soha nem fizették a nyugdíjjárulékot. Nekik, koruknál fogva, már élvezniük kellene a nyugdíjat, nem pedig még csak most igényelni. A kettejük tartozása összesen 2 500 000 dinár. Az adóhivatali küldemény kézhezvétele után felkeresték Szabadkán az illetékes ügyintézőt, aki döbbenetes módon azt ajánlotta nekik, hogy ha rendszeresen fizetnek, akkor a sok éves „tartozásukból” 7 esztendei adósságot készségesen jóváírnak…
Bozsik Tibor azt mondja, hogy amikor a feleségével úgy döntöttek, hogy öreg napjaikra majd a földműveseknek is kijáró nyugdíjat választják, akkor még évente egy 120 kilogrammos hízósertés árából meg lehetett úszni az ilyen kötelezettséget. Mivel minden esztendőben több ilyen jószág is fölcseperedik a portán, azt gondolták, hogy ebből nem lehet baj, és ez majd mindig így is marad. Aztán amikor jöttek a háborús évek, a rendszeres befizetés elmaradt – az adóhivatal nem követelte, ők viszont elhanyagolták. Mostanra pedig már az évi 90 000 dináros járulék nem egy-két vágójószág árát jelenti. Amikor a gazda megkérdezte az adóhivatal dolgozójától, hogy tudja-e, hogy az a 250 000 dinár, amelyet most tőlük követelnek, hány vagon búza árát teszi ki, azt a választ kapta, hogy ne törődjön vele, mert mindegy, hogy mennyit fizet, csak fizessen valamennyit.
Bozsik Jusztinát két légből kapott tartozásról szóló adóhivatali határozattal lepték meg. Alig töltötte be a 60. életévét, máris megkapta a borítékot, benne a 260 000 dináros nyugdíjalapi tartozással és a 31 200 dináros egészségbiztosítási hátralékkal. Először a miatt háborodott fel, hogy miért kérik tőle újból a betegbiztosítás díját, amikor egyszer már befizette (méghozzá a teljes évi összeget), amit a február 14-ig érvényesített könyvecskéjével igazolni is tudott, utána viszont a másik összeg miatt bosszankodott, mivel eddigi életében soha nem pályázott a földműves nyugdíjra.
Az eddig felvázoltakból is kitűnik, hogy a csantavéri termelők körében elég nagy zúgolódás támadt a kikézbesített adóhivatali határozatok miatt, elkeseredésüket pedig csak fokozza a tájékoztatás és a kellő útmutatás hiánya. A helybelieket több milliós tartozások behajtásával is fenyegetik, az érintettek azonban (tartván az esetleges következményektől) nem merik felvállalni a nyilvánosság előtti szereplést.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése