Pásztorék esete a „foglalókkal”
Fél egy volt. A háziasszony éppen végzett az ebéd utáni mosogatással,
amikor a hátsó udvarban látogató érkezését jelezte a kutya. A heves ugatásra
elősiető gazdát három ismeretlen férfi várta a kapuban. Szerbül köszöntek és
azt mondták, hogy „jöttek lefoglalni a földet”. Pásztor Ferenc, a 63 éves földműves ember elég sok hihetetlen
dolgot hallott már életében, akkor azonban szólni sem tudott a meglepetéstől, gépiesen
megfordult és visszament a házba, hogy hívja a feleségét. Az utcán, az esőben
ácsorgó három idegen azzal a kérdéssel fogadta az asszonyt, hogy leülhetnének-e
valahol, elő kell készíteniük a dokumentumokat.
– Mi mást tehettem volna, hisz akkor
még gondolkodni sem voltam képes, beengedtem őket. Most már tudom, hogy ezt nem
lett volna szabad, de késő – meséli Ilona.
– Amikor a konyhaasztal körül elhelyezkedtek,
egyikük azonnal írni kezdett, a másik pedig tört magyarsággal próbálta elmondani,
hogy a földet most már nem lehet eladni. Mi bármit kérdeztünk, mindenre az volt
a válaszuk, hogy „nem tudom”. Néztük, ahogy a négy papírlapot kitöltik, aztán
pedig aláíratják a férjemmel – ugyanis a négy hold föld az övé. Az egész még
tíz percig sem tartott, de láttuk, hogy azt jegyezték be, hogy egy órahosszat
itt voltak. Távozás előtt még elmondták, hogy ne féljünk, mert nem mi vagyunk
az egyetlenek, akik így megjárták, és mutattak egy egész iratköteget: ez mind
ilyen eset, sőt még a kocsiban is van egy halom. Miután elmentek, mondtam a férjemnek,
hogy: na, most írtad alá a halálos ítéletedet!
Történt mindez egy íróasztal mellett
kiötlött, a valóságban sohasem létezett adósság miatt. A csantavéri gazda
ugyanis nem szándékozott idős korára földműves nyugdíjassá válni, ezért
egyetlen évben sem fizette a mezőgazdasági termelők kötelezőként beállított
nyugdíjjárulékát. Ettől függetlenül a 2013. december 13-ai állás alapján
postázott szabadkai adóhivatali felszólítás szerint 1 868 874 dináros
tartozást akasztottak a nyakába, ennyit számítottak fel az elmúlt kerek egy
évtizedre. (A logikai tótágas meg csupán a miheztartás kedvéért érdemes
megemlíteni, hogy esetében az alapösszeg alig haladja meg a 600 000
dinárt, a kamatja viszont 1 260 000 dinárnál is többre rúg.) Hogy
miért éppen a bűvösnek hitt 2003-as esztendőtől kezdték el gyarapítani Pásztor
Ferenc virtuális „adósságkezdeményét”, arra a házaspár mindmáig nem kapott
elfogadható magyarázatot. Mert ha az esetükben valós
kötelezettség-elhanyagolásról lenne szó, akkor nem 2003-tól, hanem egészen 1986-tól
kezdődően kellene erőltetni a megfizettetést, ugyanis akkor tették kötelezővé
ezt a járulékot.
Pásztorék sejtették, hogy a történetnek ezzel még koránt sincs vége. Hogy a
rossz előérzet általában jónak bizonyul, az hamarosan be is igazolódott. Az
idegeskedés, a kevéske földecskéjük elveszítése miatti szüntelen
aggodalmaskodás megtette a maga hatását, a férj szó szerint belebetegedett.
Három napig fel sem tudott kelni az ágyból. Maga sem akarta elhinni, hogy
ilyesmi létezik, hiszen húsz éven át nem is látott orvost.
– Az újabb meglepetés az ünnepek után ért
bennünket, amikor az adóhivatal megküldte a december 27-i teljes elszámolást
tartalmazó határozatot – mondja Ferenc. Abból
pedig kiderült, hogy két hét alatt csaknem 700 000 dinárral szaporodott a
kamat, ennek következtében pedig 2 500 000 dinárt tett ki a nem
létező tartozásunk. Az eddig elmondottakon kívül még 587 598 dináros
egészségügyi biztosítást és 1500 dináros lecsapolási illetéket is követelnek
rajtunk. Sőt a három ügyintéző 5 000 dináros kiszállási díját is
föltüntették. Ezt már nem hagyhattuk annyiban, ügyvédhez folyamodtunk.
Kilencféle dokumentumot kellett beszereznünk és átadnunk (bírósági végzéstől a
katonakönyvig), hogy jogorvoslattal éljünk. Hatezer dinárt már fizettünk, de az
ügyben még semmi nem történt. A feleségem jobban viseli az ilyen
megpróbáltatásokat, én viszont valóban a lelkemre vettem. Ezzel fekszem, ezzel
kelek, csak ez jár az eszemben. Mi lesz ennek a vége? Több mint 20 000
eurót nem teremthetünk elő. Akkor pedig elveszik, elárverezik még ezt a kevés
földet is? Tényleg nem látok semmiféle
megoldást. Én már abban sem hiszek, hogy a nyugdíjbiztosítás ügyében belátható
időn belül törvénymódosításra kerülhet sor.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése