A
Magyar Nemzeti Tanács (MNT) számára meglehetősen szerény, a
szülőföldjén őshonos délvidéki magyarság megmaradásához mindenképpen
elégtelen jogköröket „biztosító” a Nemzeti kisebbségek nemzeti
tanácsairól szóló törvény a szerbiai Alkotmánybíróság által január 16-án
történt brutális megcsonkítása nem csak időszerűvé, hanem hovatovább
kötelezővé teszi a délvidéki magyarság autonómia-kérdésének mielőbbi
megnyitását, és a magyarság szempontjából annak pozitív rendezését.
Ugyanakkor, a hivatalos Belgrád és Pristina között 2013. április 19-én
Brüsszelben megkötött kétoldalú megállapodás, amely lehetővé teszi a
koszovói szerbek területi autonómiáját, valamint a 2011. évi
népszámlálás - a magyarság szempontjából kimondottan rossz és lehangoló -
eredményei is alátámasztják e téma sürgősségét.
A déli példa, országhatáron innen (vagy túl?)
A kialakulóban levő Koszovói Szerb
Önkormányzatok Közössége több szempontból is tanulságos számunkra.
Amellett, hogy bizonyítja, hogy kitartó diplomáciai küzdelemmel az
etnikai alapú területi autonómia igenis elérhető békés úton, valamint a
jelenlegi közigazgatási határok a kisebbségek számára kedvezően is
átalakíthatóak, kiválóan mutatja, hogy az elszigetelt kisebb tömbök is
lehetnek a területi autonómia részei (a koszovói szerbek és a délvidéki
magyarok területi elhelyezkedése egyébként kísértetiesen hasonlít
egymásra). Maga az elnevezés is megszívlelendő, mert előtérbe helyezi az
önkormányzatiság és a közösség fogalmát. Erre alapozva, a magyar
területi autonómiára is megfelelő volna a Magyar Önkormányzatok
Közössége elnevezés.
A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége (szürkés kékkel a szerb községek)
A Koszovói Szerb Önkormányzatok
Közösségét alkotó községek közül Leposavić, Zvečan, Zubin Potok és
Štrpce változatlanok maradtak, míg Severna Kosovska Mitrovica,
Gračanica, Novo Brdo, Klokot, Ranilug és Parteš újonnan alakultak meg az
elszigetelt szerb falvakból, az eredeti albán többségű községekből
történt kiválással és összekapcsolások által. Ezek között a községek
között csak az észak-koszovói tömbben van összeköttetés, míg a Koszovó
déli részein alakult községek szétszórva helyezkednek el (az északi tömb
és a déli községek között nincs összeköttetés, valamint a déli községek
között – Novo Brdo és Ranilug kivételével – szintén nincs kapcsolat),
és mégis egy közigazgatási egységet alkotnak.
A nagy kérdés megválaszolása – Hol húzódnának a délvidéki magyar autonómia határai?
Ezt a modellt a délvidéki magyar
viszonyokra levetítve, a ránk vonatkozó eddigi autonómia-koncepciókban
szóban forgó kilenc észak-vajdasági község közül, Szabadka, Ada,
Kishegyes, Magyarkanizsa, Óbecse, Törökkanizsa és Zenta változatlanok
maradnának, míg Topolyához községhez csatlakozna a szomszédos, de
közigazgatásilag Zomborhoz tartozó, magyar többségű Nemesmilitics és
Bácsgyulafalva, valamint a jelentősen magyarok által lakott Csonoplya,
illetve Csóka községhez még csatlakozna a közigazgatásilag
Nagykikindához tartozó színmagyar Szaján is.
A szórványban új községek is
alakulnának. Nyugat-Bácskában Bezdán község (Bezdán, Béreg, Küllőd és
Monostorszeg kiválnának Zomborból, míg Bácskertes kiválna Apatinból) és
Doroszló község (Doroszló kiválna Zomborból, Szilágyi Apatinból, Gombos
pedig Hódságból).
Közép-Bánságban átalakulna Magyarcsernye
község (a meglevő községből kiválnának Magyarcsernye, Tóba és
Bozítópuszta, Nagybecskerekből kiválna Magyarszentmihály és Jankahíd,
valamint Bégaszentgyörgyből kiválnának Torontáltorda, Torontáludvarnok,
Magyarittabé, Felsőittabé és Tamásfalva, Torontálszécsányból pedig
Káptalanfalva), valamint megalakulna Muzslya község (Muzslya,
Lukácsfalva és Erzsébetlak kiválnának Nagybecskerekből).
Két szeremségi magyar falu, Satrinca és
Dobrodol egy községet alkotna (mindkettő kiválna Ürögből). Dél-Bánságban
megalakulnának Torontálvásárhely (kiválna Antalfalvából), Ürményháza
(kiválna Zichyfalvából), a Bukovinából származó székelyek lakta három
falu is egy önkormányzatba tömörülne (Székelykeve kiválna Kevevárából,
Sándoregyháza meg Hertelendyfalva Pancsovából), Fejértelep (Fejértelep
kiválna Versecből, Emánueltelep Kevevárából) és Udvarszállás (kiválna
Fehértemplomból).
Ugyanakkor, szükséges az észak-vajdasági
tömb közvetlen közelségében fekvő, napjainkban már nem magyar többségű,
de még mindig jelentősen magyarok által lakott Temerin, Törökbecse és
Szenttamás bekapcsolása a Magyar Önkormányzatok Közösségébe. Főleg a
Temerin és a Törökbecse esetében nem szabad engedni, lévén, hogy ebben a
két magyarok lakta kisvárosban az utóbbi évtizedek folyamatos menekült
beözönlések révén veszett él a magyar többség, és a róluk való lemondás
egyben a folyamat legitimizálását jelentené.
Ezzel a megoldással a Vajdaság Autonóm
Tartományban élő magyar közösség legjelentősebb hányada be lenne
kapcsolva a magyar területi autonómia rendszerébe. A megoldás egyben
hathatósan rácáfol a magyar területi autonómiát ellenző politikai erők
által hangoztatott állítására, hogy a területi autonómia követelése
egyben az észak-vajdasági tömbtől délre élő magyarságról való lemondást
jelenti.
Arra az esetleges kifogásra, hogy a
magyar önkormányzatok között hatalmas lesz az eltérés, mind a területi
nagyságuk, mind a települések számának, mind a lakosság számának
tekintetében, csak annyit tudunk válaszolni, hogy ilyen eltérés a
jelenlegi közigazgatási beosztásban is tapasztalható (lásd pl.
Nagybecskerek, Kishegyes és Karlóca közti különbséget). Másik
kifogásként felmerülhet, hogy egy ilyen területi autonómia olyan
településeket ölelne magába, ahol a magyarság sem abszolút, sem relatív
többséget nem alkotna. Erre tekintettel lenne az önkormányzatok
közössége, és a területén élő, számbeli kisebbségben lévő szerbek és más
nemzetiségek külön többletjogokat élveznének.
Ugyanakkor, a magyar területi autonómia
létrejöttével az MNT szerepe is átalakulna. Ugyanis, a perszonális
autonómia csak akkor nyerne el az igazi értelmét, ha a területi
autonómia kiegészítőjeként működne, elsősorban azokban a magyar
szórványvárosokban (Zombor, Újvidék, Nagykikinda, Nagybecskerek, Versec,
Pancsova, Kevevára, Szávaszentdemeter és Nándorfehérvár) és falvakban
(pl. Ókér, Tiszakálmánfalva, Piros, Nezsény, Maradék, Nyékinca és
Temesvajkóc stb.), ahol sem az etnikai arányok, sem a területi
elhelyezkedésük nem teszi lehetővé a magyar területi autonómia
rendszerébe való bekapcsolásukat.
A leendő Magyar Önkormányzatok Közösségének területi beosztása (zölddel jelölve)
Megvalósult és elpuskázott autonómia formák a szerbek számára
Visszatérve a Koszovói Szerb
Önkormányzatok Közösségére, az saját alapszabállyal, elnökkel,
alelnökkel, parlamenttel és tanáccsal fog rendelkezni, valamint a
biztosított jogkörök kiterjednek majd az egészségügyre, az oktatásra,
valamint a gazdasági, város- és vidékfejlesztésre. A Magyar
Önkormányzatok Közössége is ugyanezekkel a hatáskörökkel kellene, hogy
rendelkezzen.
És, ha már a szerb önrendelkezési
modelleknél, illetve a hatásköröknél tartunk, egyáltalán nem
elhanyagolható a volt jugoszláv térségben szintén megvalósult szerb
területi autonómia, a boszniai Szerb Köztársaság, amely a Koszovói Szerb
Önkormányzatok Közösségénél is nagyobb hatáskörökkel rendelkezik: saját
kormánnyal, közvetlenül megválasztott elnökkel, kétkamarás
parlamenttel, saját lobogóval, címerrel, himnusszal, önálló rendőrséggel
és postai szolgálattal rendelkezik, valamint nyolc külföldi és egy
brüsszeli képviseleti irodával, illetve a gazdaság, a természetes
erőforrások használata, az egészségügy, a szociális politika, az
idegenforgalom, a környezetvédelem, a tájékoztatás, a művelődés és a
sport terén különleges kapcsolatokat ápolhat Szerbiával. A magas fokú
önrendelkezést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a boszniai szerbek
kormánya többek között pénzügyi, belügyi, közigazgatási, munkaügyi,
energetikai, közlekedési, mezőgazdasági, oktatási és művelődési tárcával
rendelkezik.
Ezen jóval túlmutat a Z4 (Zágráb 4)
terv, amelyet az Egyesült Államok, az Oroszország, az EU és az ENSZ
képviselői 1995 elején felkínálták a horvátországi szerbeknek (a Villám
és a Vihar hadműveletek előtti időszakról beszélünk!). E dokumentum
szerint az ún. Szerb Krajina teljes, a saját pénznemet és önálló
fiskális politikát is magában foglaló, pénzügyi függetlenséggel
rendelkezett volna. A tartomány (amely igazából Horvátország
társországaként működött volna) szabad kereskedelmi övezetté vált volna,
és közvetlenül megválasztott elnökkel, parlamenttel, saját
rendőrséggel, zászlóval és címerrel rendelkezett volna. Az elképzelések
szerint, a horvát alkotmány ugyan érvényes lett volna, de csak a
tartományi parlamentben történő becikkelyezése után. A tartomány
katonamentes övezetté vált volna, és a horvát honvédség csakis kizárólag
a Krajina meghívására léphette volna át a határát, ugyanakkor a Krajina
egyetlenegy tisztviselője sem lett volna alárendelt Horvátország
egyetlenegy tisztviselőjének sem. Mindmáig felfoghatatlan, hogy a
hivatalos Belgrád, illetve a helyi szerb vezetők miért utasították el
ezt a tervet. Igaz ugyan, hogy megvalósulatlanul maradt, azonban az
semmit sem vesz el a benne foglalt megoldások minőségéből.
A magyarság pusztulása megállítható! – A megoldás: területi autonómiát a Délvidéken
Jugoszlávia 1991-es szétesése óta (a
folyamatot egyes magyar szociológusok és történészek Trianonhoz szokták
hasonlítani, és párhuzamosan zajlott a magyarországi ún.
rendszerváltással) a szerb diplomácia hatalmas sikereket tudott elérni a
nemzetpolitika terén. (Az sem elhanyagolható, hogy Szerbia úgy tudta
kieszközölni autonómiát a koszovói szerbség számára, hogy formálisan nem
ismerte el Koszovó függetlenségét.) Ugyanis, a két megvalósult, és egy
felkínált (de kizárólag a szerbek hibájából megvalósulatlanul maradt)
megoldás olyan jogokat és hatásköröket tartalmaz, amelyekről a
délvidéki, de vele együtt az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarság
is csak álmodozhat. Az 1990-2014 közti magyar kormányok semmi hasonlót
nem tudtak, de meg sem kísérelték elérni a Magyarország egykori
területén élő őshonos magyar közösségek számára.
A 2013. október 27-i Székelyek Nagy
Menetelése, a 2014. szeptember 18-ára kiírt skót, ugyanígy a 2014.
november 9-re kitűzött katalán függetlenségi népszavazás (amelyet a
spanyol hatóságok minden eszközzel igyekeznek meggátolni, de előbb-utóbb
kénytelenek lesznek tiszteletben tartani a katalán nemzet akaratát) az
Európa geopolitikai térképének az őshonos kisebbségi közösségek számára
kedvezően történő átrendezésének lehetőségét hordozza magában.
Kívánatos volna, ha ebből a jelentősnek
igérkező történelmi folyamatból az elszakított magyarság most nem
maradna ki. Az, hogy az 1989-ben megkezdett, Jugoszlávia, Szovjetunió és
Csehszlovákia szétesését is magában hordozó folyamatból kimaradtunk,
szégyen. Immár huszonöt éve élünk a mesterségesen fenntartott,
kiskorúsított állapotban, és mindeddig csak statiszták voltunk a sorsunk
rendezésében – ennek köszönhetően minden elszakított területen a
magyarság hatalmas mértékű fogyatkozását (mind az elvándorlás, mind a
beolvadás, mind a negatív demográfiai mutatók terén), gazdasági
kiszolgáltatottságot és kilátástalanságot lehet tapasztalni.
A délvidéki magyarok Jugoszlávia
szétesése óta lojális állampolgárai voltak a szerb államnak. Eltűrtük a
besorolásokat, a gazdasági válságot, a milosevicsi diktatúrát, a tömeges
betelepítéseket a szülőföldünkre, a szűnni nem akaró magyarveréseket –
holott mindegyik folyamat közvetlenül a létünket veszélyeztette. Sem a
Jugoszlávia szétesését, sem a '99-es bombázást, sem Montenegró, sem
Koszovó önállósulását nem használtunk fel a kérdésünk felnyitásához.
Most, amikor Szerbia az Európai Unióba
igyekszik, nincs más kérésünk, minthogy minket is illessenek meg azok a
jogok, amelyeket Szerbia már kieszközölt a határain kívül élő szerbség
számára. Számunkra ez létkérdés. A szerb autonómiák mintájára felépített
magyar autonómia egyben a két nemzet (egyetlen lehetséges) történelmi
kompromisszumát is jelentené.
De a labda igazából a magyar kormány
térfelén pattog. A magát nemzetinek valló Orbán-kormány által
működtetett diplomácia számára itt az alkalom, hogy megmutassa, az
általa hangoztatott jószomszédi viszonyt, párbeszédet és történelmi
megbékélést szándékozik-e valós tartalommal megtölteni, vagy az egész
csak színjáték, amelynek egyetlen célja, hogy Szerbia – ugyanúgy mint
ahogyan már megtörtént Románia esetében – feltételek nélkül lépjen be az
EU-ba.
Erdei Iván Márk
Közzétette: Terhes Tamás
2014. január 29. szerda, 23:42
PDFNyomtatásE-mailKözzétette: Terhes Tamás 2014. január 29. szerda, 23:42
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése