Háborús
idők olyan politikusairól van szó, akik aktívan részt vettek a délszláv
nemzetek közötti gyűlöletkeltésben. Ami öldökléssel végződött.
Ritkán fordul elő, hogy a „mennyei nép”
háborúk verte országában idegen példákhoz hasonlítják az ország
sajátságos fejlődésének egyes szakaszait. Legfeljebb Slobodan Milošević
idején ígértek Svájcot a nélkülöző lakosságnak, de csak azt követően,
hogy előzőleg gyökérevésre biztatták (akkor a nyugati gazdasági
szankciókkal való szabadságharcra buzdítva).
Nos, a március 6-án tartott parlamenti
választások (még két év sem telt el az ezt megelőző óta) eredményein
elképedve/felbuzdulva a belgrádi elemzők a magyar példát emlegetik. Egy
markánsabb vélemény a sok közül: „a Szerb Haladó Párt elsöprő győzelme a
jobboldali populizmus útjára terelheti Szerbiát, azzal a különbséggel
(Magyarországhoz képest), hogy nem lesz konfrontálódás az Európai
Unióval”.
De mi is történt a Nyugat-Balkán
legnagyobb országában? Még két évig sem tartott a Szerb Haladó Párt
(volt radikálisok) és a Milošević féle szocialisták koalíciós
kormányzása, amely során: 1. diplomáciai áttörésként elnyerték a jelölt
státust az unióban, de lemondtak Koszovóról; 2. meghirdették a korrupció
ellenes harcot és vizsgálati fogságba küldték főleg a politikai
ellenfeleiket, akik többsége azóta szabadlábon van, a vádak nagy része
meg a levegőben lebeg. Ez utóbbi, akármennyire is kétes kimenetelű
(ál)tevékenység, évtizedek óta nem tapasztalt népszerűséget hozott egy
politikusnak, a haladók vezetőjének, a már lemondásban levő kormány Első
Miniszterelnök Helyettesének, Aleksandar Vučićnak. Ezt ki kellett
használni, tehát majd egyéves szivárogtatás, látszólagos töprengés után
megtörtént, amit már mindenki régóta tudott: kiírták a választásokat.
Ennek oka: 1. megszabadulni az olyan koalíciós partnertől, amely nélkül
eddig nem volt meg a parlamenti többség és emiatt át kellett nekik (a
szocialistáknak) engedni a kormányfői helyet (Ivica Dačić); 2. besöpörni
minél többet a népszerűség csúcsán.
Ez annyira sikerült, hogy még a néhai
Milošević is belepirulna szégyenében, pedig ő képes volt 104%-os
győzelemre is. Vučić tarolt: 48%-ával a 250 parlamenti helyből 158
szerzett. Az abszolút többség már adott. De ez nem elég: az eddigi
koalíciós partner (amely aligha nevezhető ellenzéknek) a második
helyezést érte el, és 44 helyet szerzett. Csak ezután jöhetnek a
baloldali ellenzék pártjai: a Demokrata Párt (Dragan Đilas) és az Új
Demokrata Párt (a már jól ismert volt államfő, Boris Tadić), alig
átlépve a parlamenti küszöböt (5%). Az új összetételű parlamentben ott
lesznek még a kisebbségi pártok is (amelyekre a pozitív diszkrimináció
alapján jóval alacsonyabb parlamenti küszöb vonatkozik), elsősorban a
Vajdasági Magyar Szövetség (Pásztor István) 6 mandátummal, valamint egy
bosnyák és egy albán párt. A demokratákat kivéve mindegyik újdonsült
parlamenti párt május elsejéig (Vučić megmondta: akkor lesz kormány)
egyetlen politikai tevékenységet folytat: lesi a telefont. Felhív vagy
nem hív fel? Mármint a leendő kormányfő. Mert ha felhív, akkor bevesznek
a kormányba. Képzeljük el, ha Vučić, győzelmi mámorában felhívja
mindannyiukat: ez több mint 210 mandátumot jelent és a szerb ellenzéknek
csupán 30 egynéhány jutna. Ez már nem kétharmad, hanem öthatod!
A várakozók között van a Vajdasági
Magyar Szövetség is, amely egy hellyel javított: eddig öt, mostantól hat
helye lesz a szerb törvényhozásban. Szavazatai számát ugyan nem tudta
lényegesen szaporítani, hiszen kb. hétezerrel többet szerzett, mint
2012-ben (össz: 75000). Hivatalosan. Nem hivatalosan azonban még
összetettebb a kép: Pásztor ugyanis két évvel ezelőtt választási
csalásokról nyilatkozott és arról, hogy 30 ezer szavazattal
megrövidítették. Ha akkor igaza volt (senki be nem bizonyította), akkor
viszont most rosszabbul teljesített. Két évvel ezelőtt azért volt
szükség a harminc ezres számra, mert pontosan ennyivel kevesebbet tudtak
Pásztorék összehozni, mint 2008-ban, amikor ő, mint a vajdasági magyar
pártok közös elnökjelöltje 90 ezer felett teljesített. Csakhogy a VMSZ
már régen nem akar a többi párttal összefogni. Ez utóbbiak hozták a
papírformát és leszerepeltek, annak ellenére, hogy más koalíciókhoz
csatlakozva indultak a választásokon. Nem is volt nagy esélyük, hiszen a
VMSZ az egyedüli, szervezetként működő párt, amely végigkampányolta
Vajdaság magyar lakta településeit. Szintén csak ez a párt rendelkezik
tetemes (a többiekhez képest) anyagi forrásokkal (Budapest, Belgrád). És
ne feledjük: teljes mértékben uralja a helyi magyar nyelvű médiát. A 60
napos kampány során a pártvezető fényképe 47-szer jelent meg a Magyar
Szó címoldalán. A napilap újságírói, egészen sajátságosan értelmezve a
sajtószabadságot, nyíltan egyetlen párt, a VMSZ támogatására szólították
fel az olvasóikat. Pedig a Magyar Szó a teljes vajdasági magyarság
napilapja, alapítója a Magyar Nemzeti Tanács.
A választási eredmények arra késztették a
VMSZ vezetőit, hogy a Szerb Haladó Párt mellett magukat is a
megmérettetés győztesének kiáltsák ki. Még jóval március 16-a előtt
Pásztor István, fia Bálint és a többi pártvezető nyíltan vállalta, hogy
szívesen venne részt az Aleksandar Vučić vezette kormányban és ezért még
miniszteri helyeket sem kér, csupán államtitkári posztokat. A
haladókkal való összeborulás indoklása az volt és maradt, hogy
tektónikus változások történtek a szerb politikai színtéren és az EU-val
való egyezkedés időszakában a párt ott akar lenni, ahol a dolgok
eldőlnek.
Ezzel az érveléssel tényleg semmi baj
nincs, azzal, hogy távolról sem hasonlítható a szerbiai helyzet a
romániaival, ahol az RMDSZ-t azért vették be a buliba, mert a parlamenti
többséghez kellettek a magyar párt mandátumai. Vučićnak viszont a VMSZ
legfeljebb csak ikebanának kell. Még az az érvelés is sántít, hogy a
kisebbségek bevonásával a kormányba az EU-nak kívánna megfelelni. Jól ki
van ő a Nyugattal így is: Koszovót leadta (ezt azért az eddigi
kormányfőre, Dačićra szeretnék hárítani, de tekintettel a haladók eddigi
hatalmi túlsúlyára, ez még Szerbiában is átlátszó), és teljesíteni fog
kifelé mindent.
Másrészt, az RMDSZ párhuzamnál maradva,
Victor Pontát azért aligha lehet Vučićékkal egy kalap alá venni. Háborús
idők olyan politikusairól van szó, akik aktívan részt vettek a délszláv
nemzetek közötti gyűlöletkeltésben. Ami öldökléssel végződött. Az
óvatos távolságtartás lenne a minimum elvárható viselkedésforma. De hát a
szerbiai politikai élet sem etikett tanfolyam.
Az viszont már bizonyos, hogy Vajdaság
sorsa megpecsételődött. Az eddigi hatalmi koalíció (demokraták, VMSZ
stb.) napjai meg vannak számlálva. Azaz, csak a demokratáké, mert a
magyar párt már régen elkötelezte magát a Vajdaságban is győzedelmeskedő
haladók iránt. És most a demokratákkal úgy él, mint csalfa élettársak
egy rossz házasságban: már mind a két fél tudja, hogy elválnak, de azért
a korzón még néha együtt sétálnak. A külvilág megtévesztésére.
Hamarosan ott is előrehozott választásokat írnak ki és azok kezébe kerül
a tartomány, akik mindeddig hallani sem akartak a létezéséről.
A vajdaságiak (szerbek, magyarok és a
többiek) csak egyben reménykedhetnek: az EU csatlakozási tárgyalások
során téma lesz Vajdaság autonómiája is. Tekintettel azonban Brüsszel
válságkezelési sikereire, a kertészkedés most perspektivikusabb
foglalkozásnak tűnik.
Bódis Gábor - Napló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése