Halálos fenyegetést nem kap az ember mindennap. Ha
sajnálatos módon, egyszer mégis bekövetkezik az életében ilyesmi, azt alighanem
komolyan kell vennie. Még annak is, akinek nem a félelem a legalapvetőbb
jellemvonása. Sőt: annak talán még inkább.
Bozóki Antal újvidéki ügyvédet tíz nappal
ezelőtt az óverbászi bíróság épületében fenyegették meg, egy tárgyalást
követően, amint éppen elhagyta a termet. A 68 éves jogászhoz intézett „Golyót
kapsz a fejedbe!” mondat összesen három ízben hangzott el, kétszer
magyarul, egyszer pedig szerb nyelven. A megfélemlítést egy olyan személy
tette, akit Bozóki Antal már korábban is ismert, mivel az illető családja maga
bízta meg őt egy rehabilitálási ügy lefolytatásával. A fenyegetőző anyját a kérdéses
napon tanúként idézték be egy másik (de hasonló jellegű) eljárás keretében az
óverbászi bíróságra. A tárgyalóteremben néhány szerbül beszélő ismeretlen
személy is jelen volt, akik közül az egyik tettlegességgel fenyegetőzött,
amikor az ügyvéd a tárgyalóterembe visszatérve jelezte/jelentette az eljárást
vezető bírónak a megfélemlítésére tett kísérletet.
Március 10-én egy olyan embert fenyegettek meg,
aki már több évtizede markánsan jelen van a vajdasági magyar közéletben, és aki
nem csupán praktizáló ügyvédként, hanem jogtudósként, a kisebbségi lét kiváló
ismerőjeként, civil szervezeti érdekvédőként is tevékenykedik. Az elmúlt
években pedig az úgynevezett „temerini fiúk” néven elhíresült incidensek
bírósági ügyében képviselte először „az ötök”, majd pedig látta el „a hetek”
közül két fiatalnak a védelmét.
Az újvidéki jogász megfélemlítésekor az egyik
szerbül beszélő („történész”) ezeket az emlékezetes temerini ügyeket is
felhozta, mondván: „Tudjuk, hogy te védted a temerini magyarokat is,
akik megverték a szerb fiatalokat!” (Bozóki Antal természetesen ezentúl is
ellátja majd a két fiatal védelmét – a „hetek” bírósági ügyének tárgyalása
ugyanis hamarosan megkezdődik. A szabadlábon védekező hét fiatalt április
22-ére rendelték be a szabadkai bíróságra.)
A halálos fenyegetést követően az ügyvéd beszámolt
az aznapi történésekről a Magyar Szó munkatársának, aki fel is dolgozta a
témát, az írás megjelenését azonban az újság főszerkesztője nem engedélyezte.
Enyhén szólva is fölháborító az egyetlen
napilapunknak az ilyenfajta reagálása – elzárkózása és kizárólagossága – már
csak azért is, mert túlnyomórészt a közpénzünkből és a magyarországiak
adóforintjaiból finanszírozzák. A vajdasági magyarság (éppen az idén) hetven
éves sajtóorgánuma a szerkesztéspolitikáját illetően semmilyen körülmények
között sem lehet kirekesztő és személyválogató, hanem teret kell adnia minden
megszólalónak – a nyilatkozó pártbeli hovatartozásától és a felelős szerkesztő
személyes szimpátiájától függetlenül. Egy olyan nagy múltú újság, mint a Magyar
Szó (amelyben igen sok kiváló újságíró holtmunkája is benne van), nem engedheti
meg magának azt a luxust, hogy – a szakmájában is legfeljebb csak középszerű –
a politikai alkalmassága folytán a lap élére irányított főszerkesztője
egymagában, önkényesen határozza meg az újság szerkesztéspolitikáját.
Szégyelld magad, Magyar Szó!
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése