2024. június 10., hétfő

„Erősödött” a VMSZ Bégaszentgyörgyön?

 A VMSZ 4 (négy!) képviselőjének a községi képviselő-testületben éppen semmilyen súlya nincsen!

Aki nem tudja merre tart,
azt oda vezetik, ahova akarják.
Sütő András
 
Fotó: zitisteonline.com

– Arról természetesen nem írnak a „független” „újságírók”, hogy vannak olyan községek is, amelyekben meg tudtunk erősödni, még 2020-hoz képest is. Például Zichyfalva, Begaszentgyörgy vagy Zenta. Ez nem fér bele a „tárgyilagos” újságírás koncepciójába[1] – nyilatkozta a sértődött Pásztor Bálint, a VMSZ  új (dinasztiás) elnöke reagálva a független vajdasági magyar médiában megjelent,  elhangzott kedvezőtlen választási elemezésekre reagálva amelyek szerinte „halálhangulatot”  szeretnének kelteni.
– Vannak községek és városok, amelyekben valóban kevesebb mandátumot szereztünk, mint 2020-ban. De közülük szinte mindegyikben több képviselőnk lesz, mint volt 2016-ban és 2012-ben. Miközben az „oknyomozók” temetik a közösséget, hiszen az egyetlen céljuk, hogy élhetetlennek mutassák be a szülőföldünket – mondta[2].
A junior Pásztornak Szabadkán nem sikerült megszereznie a polgármesteri címet, utána pedig durcásan jelezte, hogy „a városi képviselő-testület elnöke se szeretne lenni”[3].

A nem hivatalos adatok szerint Bégaszentgyörgy (Žitište) községben a június 2-i önkormányzati választásokon a Szerb Haladó Párt 4 818 szavazatot kapott, ami a szavazatok 64,67 százalékát és 21 képviselői mandátumot jelent (a 31 tagú képviselő-testületben).
A VMSZ is teljes listával, azaz 31 jelölttel indult a választásokon[4]. A pártra 946-an szavaztak, ami a szavazatok 12,70 százaléka, s ez 4 mandátumra lett elég.
Az Egyesülve Bégaszentgyörgy községért [Ujedinjeni za Opštinu Žitište] nevű egyedüli ellenzéki lista 1 386 (18,60%) szavazattal 6 mandátumhoz jutott.
A választásokon való részvétel 54,97százalék volt[5].

A 2020. évi választások hivatalos adatai szerint a Bégaszentgyörgy községi helyhatósági választásokon az Aleksandar Vučić vezette szerb haladópárti listára 4 028-an szavaztak (51,14%, 18 mandátum), ami (akkor is) abszolút többséget jelentett a községi képviselő-testületben.
A Vajdasági Magyar Szövetség-Pásztor István listára akkor 876-an voksoltak, vagyis a szavazók 11,26 százaléka és ez (négy évvel ezelőtt) 3 mandátumot eredményezett[6].
A 2020-as szavazáshoz viszonyítva (akkor 876 szavazat) a VMSZ 2024-ben valóban 70 szavazattal kapott többet (946-ot), amit a Szabad Magyar Szó cikkírója is megállapított[7].

A tárgyilagos – belföldi és külföldi – elemzők számára világos, hogy ezek az önkormányzati választások is egyenlőtlenek és tisztességtelenek voltak, akárcsak 2023. december 17-én. Szerbia semmit nem teljesített az Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) ajánlásai közül! Sőt, vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a körülmények még rosszabbodtak is.
A mostani 70-el több véemeszes szavazat mögött számos olyan részlet is megbújik, amelyekről a junior Pásztor nem beszélt, és amelyek megkérdőjelezik az általa eredménynek tartott szavazatszámok valóságtartalmát és hivatkozási alapját.

Hogyan is néz ki a VMSZ „erősödése”, például, a bánsági Bégaszentgyörgy községhez tartozó, túlnyomó többségében magyarok lakta Tordán?
Közigazgatásilag a községhez 12 település tartozik, amelyeknek 2022-ben 13 412 lakosa volt.
A 2011-es népszámláláskor még 15 573[8] (egy másik adat szerint 16 841[9]), vagyis a 11 év alatt 2 161, illetve 3 429 fővel (13,84, vagy 20,30 százalékkal) csökkent a népesség (a valóságban ennél sokkal nagyobb mértékben).
A község lakosságának nemzetiségi összetételéről a közösségi hálón még mindig csak a 2011. évi összeírás adatai találhatók. Akkor 10.436 szerb (61,97%), 3.371 magyar (20,02%), 1.412 román (8,38%), 838 roma (4,94%) és még 15 nemzeti közösség tagjai éltek kisebb számban[10]. Időközben a nemzeti összetétel is változott.
A község magyar többségű települései Magyarittabé, Tamásfalva és (Torontál)torda, míg (Törzs)udvarnok vegyes etnikai összetételű (relatív szerb többségű)[11].

A „főleg” magyarok lakta Tordának két évvel ezelőtt – a statisztikai adatok szerint – 1 041 lakosa volt, vagyis most 417-el (28,60 százalékkal) kevesebb van, mint a 2011. évi népszámláláskor, amikor a falunak 1 458 lakosa volt[12]. (1948-ban még 4 172[13] volt). A település lakosságfogyása az utóbbi évtizedben kétszer nagyobb, mint községi szinten (13,84), a másik adat szerint 8,30%-al nagyobb!
Az 1 041-es létszámot azonban fenntartással kell fogadni, mivel – a demográfusok szerint – 2022-ben azokat a lakosokat is összeírták, akik életvitelszerűen már külföldön élnek, de még nem jelentkeztek ki az eddigi lakcímükről.

A 2020. évi helyhatósági választáson összesen hét (!) lista vett részt, 2024-ben pedig csak három. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy négy (az idei választásokon kimaradt) párt szavazói most csak három lista közül választhattak, vagyis átszavaz(hat)tak a SNS-re, a VMSZ-re vagy az Egyesülve koalícióra.
Bégaszentgyörgy községben a VMSZ ismét csak egyedüli magyar nevű pártként szerepelt. A tordai Helyi Közösségben pedig – talán a fennállása óta – egyedül irányítja vagy felügyeli a helység művelődési életét, az összes civil szervezetet és a szociális támogatási rendszert is.
Itt mindenki tisztában van azzal, hogy a faluba semmilyen támogatás – az anyaországból (leginkább a Prosperitati Alapítványon keresztül), de a tartományból – se  érkezik a Helyi Közösség és/vagy a VMSZ pártszervezet hozzájárulása nélkül. A választások alkalmával a helyi vezetők persze nem mulasztják el úgymond emlékeztetni erre a polgárokat. A szavazatok 2 000 dinárért való vásárlásáról is beszélnek a faluban.

Június 2-án a tordai választási névjegyzéken 965 polgár szerepelt – a Művelődési Otthon ajtajára kifüggesztett jegyzőkönyv szerint – akik közül a 8-as számú szavazóhelyen 272-en, a 9-es számún pedig 282-en, vagyis összesen 554 szavaztak, ami a listán lévők 57,40 százaléka.
A VMSZ 364 szavazatot szerzett (nem tudni, hogy a Magyar Szó tudósítója miért ír 435-öt[14]), a Szerb Haladó Párt (SNS) listájára pedig 162-en szavaztak!?
Dobai János, a VMSZ (72 éves[15]) listavezetőjének, saját vallomása szerint az elhunyt Pásztor István „barátjának”, a falu sokéves, de fejlődést felmutatni nem tudó polgármesterének az értékelése szerint (aki – önhibáján kívül – még a Magyar Nemzeti Tanácsnak is a tagja lett) ez az eredmény „minden várakozást felülmúl”[16]!? Kérdés azonban, hogy ez minek a következménye és mennyire valós.

A Magyar Szó nevű (véemeszes) pártújság (éppúgy, mint a háromhavonta megjelenő Tordai Újság) a faluról kizárólag pozitív írásokban számol be, leginkább a különböző művelődési vagy vallási események és falunapi ünnepségek alkalmával. Csak a vezető tisztségviselőket szólaltatja meg, akik persze áradoznak a sikerekről, miközben a faluban egyre csüggesztőbbek  az életkörülmények. Nem csoda, hogy a lap tudósítója márciusban – az ugyancsak véemeszes befolyás alatt levő – Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület (VMÚE) Szórványdíjában részesült[17].
A lap egy szóval nem említi, például, hogy éppen a választások napján (június 2-án) 13 órakor megszűnt a TV-műsor és az internet és csak másnap 15 óra körül állították helyre. Egyébként gyakran, a legváratlanabb időpontban elveszik a villanyáramot, a vizet, vagy éppen az internetet. A lakosság értesítése nélkül. (A falunak még a községi központba sincs autóbusz járata!)
A Supernova szolgáltató vállalat megszüntette a pálmajori (Banatsko Karađorđevo) kirendeltségét és meghibásodás esetén a belgrádi központot kell hívni, ahol a bejelentőnek – a legjobb esetben is – legalább 15-20 percet kell várni a kapcsolatra, ha szerencséje van, hogy elmondja a panaszát.

A választásokon résztvevő harmadik, az Egyesülve Bégaszentgyörgy községért nevű, az ellenzéki pártok koalíciós listájára Tordán – a jegyzőkönyv szerint – összesen 21-en szavaztak. (Volt még 7 érvénytelen szavazat is.)
Ahhoz, hogy erre a listára ilyen elenyésző számú polgár szavazott, az is hozzájárult, hogy a koalíció Tordán – ismereteim szerint – semmilyen kampányt nem folytatott.
A választások előtt alig néhány nappal terjesztették ugyan a faluban a koalíció nyomtatványát, amelynek csak a fedőlapja és a hátoldala volt magyar nyelven, a belső oldalakon nyomtatott program pedig szerb nyelvű (latin betűs). Kérdés azonban, hogy ez is mennyire jutott el a szavazókhoz, akik közül sokan nem ismerik megfelelő szinten ezt a nyelvet.
A községben egyébként a magyar nyelv is hivatalos használatban van, illetve kellene, hogy legyen, amit a koalíció vezetőinek tudniuk kellene. Hogy a magyar nyelv hivatalos használata a községben hogyan valósul meg, azzal érdemes lenne külön is foglalkozni. Most csak annyit, hogy a község hivatalos közösségi oldala is csak szerb nyelvű és cirill betűs[18], csakúgy, mint a Hivatalos Lapja[19] is! A magyar nyelvet is beszélő hivatalnokoknak, ha valaki telefonon kér információt, csak szerb nyelven engedélyezett válaszolni! A véemeszes Magyar Nemzeti Tanácsnak persze halvány fogalma sincs, hogy milyen állapotok uralkodnak a terepen!

Az Egyesülve koalíció a választási programjában kiemeli, hogy a „haladó-szocialista (és véemeszes – B.A.) nomenklatúra több mint tíz éve sikertelenül gyakorolja a hatalmat a községben. Községünk történelmében a jelenlegi hatalom az emlékezetben a politikusok legtehetetlenebb garnitúrájaként marad meg, akik az egy évtizedes hatalmuk alatt semmi célszerűt nem tettek a nép és a község érdekében”.
– A községi hatalom kétségtelenül legmeggyőzőbb sikertelensége az Agroživ (baromfi-feldolgozó – B.A.) vállalat teljes széthullása és több mint 1400 (!!) dolgozója munkaviszonyának a megszűnése, akik még a fizetésüket sem kapták meg, amiért tisztességesen megdolgoztak. […] A jelenlegi hatalmi többség – amelyhez a VMSZ is tartozik – egyik legnagyobb botránya az utcai világítás cseréjere vonatkozó, 441.249.852,60 dinár értékű (forgalmi adó nélkül) kivételesen káros szerződéskötés. Egyszerűen ki lehet számolni, hogy egy égő 150.598,80 dinárba került forgalmi adóval. […] A káderek, akiket a haladók a községi közigazgatásba kineveztek egyszerű pártszolgák, akiknek az a feladatuk, hogy az interneten szavazatokat vásároljanak, ahelyett, hogy projektumokat írnának, és a községbe vonzanák az eszközöket – írja egyebek mellett a koalíció választási anyagában.

Az Egyesülve koalíciónak fel lehet róni, hogy 31 a képviselő-jelöltjének névjegyzékén  egyetlen magyart sem lehet találni Tordáról! A választási programban is csak „az infrastrukturális problémák megoldása” szerepelt. A faluval kapcsolatosan nem az új munkahelyek létesítése és az életkörülmények javítása, hanem csak az áll, hogy „új aszfaltréteggel borítják az utcákat az egész településen”. Kinek, minek, ha nem lesz, aki használja?!

A VMSZ vezetői már régen elszakadtak a közösségtől és a valóságtól. A párt 4 (négy!) képviselőjének a Szerb Haladó Párt 21 képviselőjével szemben a községi képviselő-testületben éppen semmilyen súlya nincsen.
A község élő négy településén élő magyarok helyzetének javulásában a közeljövőben nem várható semmilyen előrelépés! A VMSZ képviselői a Szerb Haladó Pártot fogják csupán kiszolgálni (mint minden szinten) – a nulla fejlődés és jogérvényesítés ellenében! Ott ülnek majd „az asztalnál, ahol a döntéseket hozzák” (Pásztor Bálint), csak éppen semmi beleszólásuk nem lesz azokba! Mint eddig is!
A pártnak a tordai szavazáson szerzett 70-el több szavazata – a választási és a helyi körülmények ismeretében – nem a VMSZ „erősödésének” (Pásztor Bálint) és „minden várakozást felülmúló” sikerének  (Dobai János), hanem a hanyatlásának és katasztrofális politizálásának a jele!
Pásztor Bálintnak, a független újságírók elleni alaptalan kirohanás helyett,  inkább azt kellene megmagyaráznia, hogyan lehetséges az, hogy például Tordán, a VMSZ bázisában 162-en szavaztak a Szerb Haladó Pártra!?

BOZÓKI Antal
__________
[1] Pásztor: Lejtett a pálya, de Zichyfalván, Begaszentgyörgyön és Zentán megerősödtünk! https://szmsz.press/2024/06/06/pasztor-lejtett-a-palya-de-zichyfalvan-begaszentgyorgyon-es-zentan-megerosodtunk/, 2024. június 6. 11:59
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Több városban és községben is átadta jelöltlistáját a VMSZ. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/tobb-varosban-es-kozsegben-atadta-jeloltlistajat-vmsz, 2024.04.29 17:44 - 20:51
[5] OPŠTINA ŽITIŠTE [Bégaszentgyörgy község] - Nezvanični rezultati izbora 2024. godine [A 2024. évi választások nem hivatalos eredménye]
https://zitisteonline.com/test-vesti/3838-opstina-zitiste-nezvanicni-rezultati-izbora-2024-godine, 2024. június 2. és Лука Стојановић: Резултати локалних избора за Општину Житиште 2024. године Luka Stojanović [A 2024. évi Bégaszentgyörgy községi helyi választások eredményei]. https://www.sd.rs/vesti/info/rezultati-lokalnih-izbora-za-opstinu-zitiste-2024-godine-2024-06-01, 2024. június 3. 15:55
[6] OPŠTINA ŽITIŠTE - Rezultati izbora 2020. godine [Bégaszentgyörgy község – A 2020. évi választási eredmények]. https://zitisteonline.com/test-vesti/1911-opstina-zitiste-rezultati-izbora-2020-godine, 2020. június 21.
[7] Uo.
[8] Општина Житиште [Bégaszentgyörgy község]. Попис 2011. [Összeírás 2011.]. Етнички састав према попису из 2011. [Etnikai összetétel a 2011-es összeírás szerint]. https://sr.wikipedia.org/sr/
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Bégaszentgyörgy község. https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9gaszentgy%C3%B6rgy_k%C3%B6zs%C3%A9g
[12] Dobai János: Év végi köszöntő. Tordai Újság, 2023. december (113. szám) 3.
[13] Torda. https://sr.wikipedia.org/wiki/%D0%A2%D0%BE%D1%80%D0%B4%D0%B0
[14] Uo.
[15] Dobai János. https://www.vmsz.org.rs/sr/o-nama/licnost/janos-dobai
[16] Uo.
[17] A Magyar Szót és Vidács Hajnalkát is díjazzák. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305893/A-Magyar-Szot-es-Vidacs-Hajnalkat-is-dijazzak, 2024. március 21. 7:55
[18] Општина Житиште [Bégaszentgyörgy község]. https://zitiste.rs/o-optini-zitite/
[19] Службени лист општине Житиште [Bégaszentgyörgy község Hivatalos Lapja]. https://zitiste.rs/2024-10/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése