2024. június 27., csütörtök

Letartóztatások sújtanak egy vállalkozókból és baloldali budapesti politikusokból álló társaságot

A Szabad Európa honlapja

2024. június 27.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

A letartóztatott Z. Zsolt Tasnádi Lászlóhoz is köthető cége 2015 óta működteti a parkolást Óbudán
Házkutatások és letartóztatások sújtanak egy vállalkozókból és baloldali budapesti politikusokból, jórészt a volt főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós egykori köréből álló társaságot. Júniusban az óbudai MSZP vezetője került letartóztatásba, vállalkozói oldalon pedig a parkfenntartási bizniszből ismert Z. Zsolt kezére került bilincs. Ő nemcsak a Hagyó-árvák segítségével üzletelt a fővárosban, hanem Pintér Sándor jobbkezével, Tasnádi Lászlóval együtt is.

Gyermekvédelem – Valóban a kifogástalan életvitelről szóló adatlap a megoldás?
Amikor kirobbant a kegyelmi botrány, és elkezdett a sajtó a bicskei gyermekotthonban történtekkel, majd a gyermekvédelemben nevelkedők és az ott dolgozók helyzetével foglalkozni, a Szabad Európának nyilatkozó szakemberek pesszimisták voltak. Azt mondták, ha nem sikerül napirenden tartani a témát, az történik majd, mint korábban mindig: lesz pár gyors intézkedés, elhangzanak ígéretek, de néhány hét múlva lankad, majd eltűnik a figyelem, és érdemben nem változik semmi. Vajon most is ez történik?

Nem fogadta el a szaktárca a Mol hulladékos cégének a beszámolóját
Brutális bevételek, hiányos nyilvántartás – egyre több fejtörést okoz a Mol hulladékos cége, a MOHU a piacot felügyelő Energiaügyi Minisztériumnak. Nem lenne szabad ilyen sok nyereséget termelnie, hiszen azért lett 35 éves a koncesszió futamideje, mert csak ennyi idő alatt térülnek meg a Mol befektetései. Egy esetleges uniós eljáráson nehéz lesz megmagyarázni a fél év alatt termelt többmilliárdos nyereséget. Eközben egy birtokunkba került dokumentum szerint a MOHU-nak még az éves beszámolót sem sikerült jogszabályszerűen elkészítenie, gondok vannak a könyveléssel is. Az iratok szerint szaktárca ebben az esetben már keményen beszólt a MOHU-nak: „A feladat elvégzése nem lehetőség, hanem törvény által előírt kötelezettség.”

Eldőlt: Karácsony Gergely marad a főpolgármester
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, és nem ismétlik meg a szavazást egész Budapesten, ahogy Karácsony Gergely kérte. A főpolgármester bejelentette: nem mond le a posztjáról, hogy kikényszerítsen egy új választást.

Mégis folytatják a győrszentiváni talajszennyezés kivizsgálását
Folytatják a nyomozást a győrszentiváni talajszennyezés ügyében. A rendőrségi vizsgálat korábban megállapította, hogy akkumulátor- és autóiparban használt oldószert találtak a talajvízben, ami veszélyt jelenthet az ott lakók egészségére. Ennek ellenére május végén felfüggesztették a nyomozást. Helyi környezetvédők kifogása nyomán most mégis folytatják az eljárást.

A NATO hivatalosan is kinevezte főtitkárának Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt
A NATO Mark Ruttét nevezte ki a következő főtitkárának, így a leköszönő holland miniszterelnök irányítja majd a világ legnagyobb biztonsági szervezetét az ukrajnai háború miatt az európai biztonság szempontjából kritikus pillanatban.

EU-csúcs: megnevezhetik az unió legfontosabb vezetőit
Kétnapos tárgyalásba kezdenek ma Brüsszelben az Európai Unió állam- és kormányfői. Megnevezhetik a jelölteket a közösség három legfontosabb posztjára. Az EU-csúcs vendége lesz a tervek szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése