2024. május 27., hétfő

A választásokon „a VMSZ-é az egyedüli magyar lista”?!

Pásztor Bálint újabb politikai csúsztatásai

A szakadék széléig vezettek bennünket,
és most azt üzenik, bátran előre!
Osmančević, Dinko

„Hiába tiltja a törvény az oktatási intézményekben a párttevékenységet és -szervezkedést, a Vajdasági Magyar Szövetség szinte valamennyi választási kampány során fittyet hány erre, és az iskolákban is kampányol a szavazatokért[1].” (Fotó: Pásztor Bálint/Facebook)

– A választásokon induló egyetlen magyar lista (a június 2-i önkormányzati választáson – B.A.) a Vajdasági Magyar Szövetség listája. A többi magyar párt nem önállóan indul, hanem olyan ellenzéki pártokkal szövetkezve, amelyek az elmúlt években sokkal többet tettek a vajdasági magyar közösség ellen, mint például a radikális párt – mondta Pásztor Bálint, a VMSZ (Vajdasági Magyar Szolgapárt) dinasztiás elnöke az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című, május 15-ei műsorában[2].
A junior Pásztor idézett mondatát érdemes elemezni, mivel több pontatlanságot, értelmetlenséget, csúsztatást és még vádaskodást is tartalmaz.

A Magyar Szó pártbuzgó és hírhamisító „újságírója” (mh) írásának a címe – (melyben a Kispásztorral készült beszélgetést közli) – „A VMSZ-é az egyedüli magyar lista”, már önmagában is valótlanság, téves információ terjesztése.
Csonka Áron, a VMDK elnökének nyilatkozata szerint „Adán önállóan indul a párt, míg Óbecsén, Zentán, Csókán, Topolyán, Nagykikindán és Zomborban az ellenzéki koalíció tagjaként”[3].
A Rácz Szabó László vezette MPSZ Zentán indul önálló listával[4].
Nem igaz tehát az állítás, miszerint „a választásokon induló egyetlen magyar lista a VMSZ-é”. Egy ilyen kijelentés csalásnak, pökhendiségnek, pimaszságnak és sajtóval való visszaélésnek minősíthető.
Ha tudjuk, hogy a VMSZ mint párt az anyaország kormányának kizárólagos kegyeltje, beleértve a Fideszes tisztségviselők napi szintű vajdasági kabarészerű kampányolását a bukásra ítél párt mellett, és azt is, hogy a Magyar Nemzeti Tanács „alapította médiákból” (a Pásztorpressből) árad a Véemeszes propaganda, akkor nagy tettnek számít, hogy a két említett párt – az egyenlőtlen és tisztességtelen feltételek ellenére – egyáltalán indul a választásokon.

„A többi magyar pártot” – ahogy a junior Pásztor fogalmaz, és amelyekre utal – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) képezi. (A VMSZ ugyanis négy önkormányzatban – Óbecsén, Törökbecsén, Topolyán és Temerinben – a papíron formálisan még létező Magyar Egység Párttal és a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal „közösen indul az önkormányzati választáson”[5].)
VMSZ elnöke a VMDK-nak és a MPSZ-nek azt rója fel, hogy a választásokon „nem önállóan indulnak, hanem olyan ellenzéki pártokkal szövetkezve, amelyek az elmúlt években sokkal többet tettek a vajdasági magyar közösség ellen, mint például a radikális párt (Szerb Radikális Párt/SRS – B.A.).

Micsoda cinizmus! Hisz épp a VMSZ van tarthatatlan koalícióban évek óta, az idén pedig még szintet is lépett a radikális párttal összeborulva! Pásztor Bálint a műsorban „bátran” elhallgatta az információt, miszerint „nemcsak a belgrádi lista nevében szerepel együtt az ő és Vojislav Šešelj neve, hanem azon kívül még ötben, vagyis összesen hat olyan önkormányzati lista található, amelyen a Szerb Radikális Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői közösen küzdenek a szavazatokért”[6]. A Hangadó szerdában hazudni is szabad? A műsorvezető nem kapja fel a fejét? Nem követi a híreket?!
A VMSZ képviselői Palánkán, Bácson, Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica), Versecen, Verbászon, Hódságon (Odžaci) és Belgrádban is a Szerb Haladó Párt (SNS) listáján indulnak a június 2-i önkormányzati választáson, amelyen „a háborús bűnös Vojislav Šešelj vezette Szerb Radikális Párt jelöltjei is szerepelnek”[7].

A radikálisokkal való együttszereplést a belgrádi listán a tisztességtelen pártelnök másutt szóba hozta és azzal próbálta magyarázni, hogy „a radikálisok nem olyan képviselőjelölteket neveztek meg, akik bármikor felléptek volna a magyarok ellen, így mi elmondtuk, hogy nem örülünk a radikálisoknak, de ez nem elegendő ok arra, hogy védtelenül hagyjuk a magyarok érdekérvényesítését”[8].
A belgrádi választási listán, „a koalíciós megállapodás alapján az SNS egy képviselői mandátumot szavatol a VMSZ-nek. Nebojša Marjanović, az álmagyar bizniszpárt belgrádi szervezetének elnöke”[9] „a 45. helyen szerepel”[10] majd a vörös-fekete listán. Miféle motivációja lehet ennek az egyénnek a magyar érdekek képviseletére, ha még a nyelvet sem ismeri?![11]
Elhiszi-e valaki is, hogy az őshonos vajdasági magyarokat elűzni szándékozó radikálisok bárhol is kiállnak majd a magyar közösség érdekeiért?

A VMSZ elnöke a nyilatkozatban a nyílt támadást is beveti , miszerint „az ellenzéki pártok az elmúlt években sokkal többet tettek a vajdasági magyar közösség ellen, mint például a radikális párt”.
Meg kellene magyaráznia, ha tudná, ki ártott többet a magyar közösségnek, az ellenzéki pártok, amelyek a hatalom közelében sem voltak az utóbbi 12 évben (a Demokrata Párton/DS kívül az összes többi nemrég alakult), vagy a VMSZ, amelyik egész idő alatt Szerb Haladó Párttal közösen gyakorolta/gyakorolja a hatalmat, és ezidő alatt 70 ezerrel csökkent a magyar közösség tagjainak a száma
A szerb radikálisok gyűlöletét pedig említeni sem kell, hiszen a magyar közösségben nagyon is jól emlékeznek az „egy szendvicsre”, amit Šešelj az országból való távozáskor ígért a magyaroknak, a „szlovákoknak kettőt”, mivel „tovább utaznak”!
A Kispásztor talán azt gondolja, hogy itt mindenki emlékezetkihagyásban él? A Szerb Haladó Párttal és a radikálisokkal egy választási listán szerepelni olyan politikai hiba, ami után minden tisztességes, az erkölcsre valamit is adó politikus távozna a közéletből!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Hiába tiltja a törvény, ezúttal is iskolákban kampányolt a VMSZ. https://szmsz.press/2024/05/23/hiaba-tiltja-a-torveny-ezuttal-is-iskolakban-kampanyolt-a-vmsz/, 2024. május 23. 9:15
[2] mh: A VMSZ-é az egyedüli magyar lista. Magyar Szó, 2024. május 16. 4.
[3] A VMDK is részt vesz a helyhatósági választásokon. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/vmdk-reszt-vesz-helyhatosagi-valasztasokon, 2024. május 17. 13:26 - 20:20
[4] A Magyar Polgári Szövetség is indul a zentai választásokon. https://szmsz.press/2024/05/13/a-magyar-polgari-szovetseg-is-indul-a-zentai-valasztasokon/, 2024. május 13. 20:29
[5] Lásd a 2-es jegyzetben idézett írást.
[6] Hat lista nevében szerepel együtt Pásztor Bálint és Vojislav Šešelj. https://szmsz.press/2024/05/16/hat-lista-neveben-szerepel-egyutt-pasztor-balint-es-vojislav-seselj/, 2024. május 16. 11:48
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] U. Z.: A VMSZ egy listán indul a haladókkal, radikálisokkal, szocialistákkal Belgrádban.
https://delhir.info/2024/04/07/a-vmsz-egy-listan-indul-a-haladokkal-radikalisokkal-szocialistakkal-belgradban/2024.ápr.07/16:04
[10] Pásztor Bálint: Nincs itt semmi látnivaló. https://szmsz.press/2024/04/08/pasztor-balint-nincs-itt-semmi-latnivalo/, 2024. ápr. 8. 8:13
[11] Lásd még az ÁMOKFUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16282, 2024. április 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése