2024. május 20., hétfő

Miljuš: Az ODIHR jelentése megerősítette, hogy nem változtak a választási feltételek

FOTO: ATAImages

Fotó: ATAImages

 
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a szerbiai helyi önkormányzati választások megfigyelésére hivatott küldöttségének április 30-ától május 14-éig terjedő időszakra vonatkozó jelentése rámutat, hogy a média „nem alkalmazza következetesen a törvényt”, hogy a választások a hatalmi párt (a Szerb Haladó Párt – SNS) és Aleksandar Vučić dominálása alatt folynak, akinek a neve minden lista élén van, és kifejezte „aggodalmát a szavazatok lehetséges vásárlása, valamint a szavazókra való nyomásgyakorlás miatt”, megerősítve, azt ami mindenkinek világos – hogy nincsenek meg a június 2-ai választások demokratikus megszervezésének feltételei – jelentette ki Branko Miljuš, népképviselő, a Szabadság és Igazság(osság) Párt (SSP) Elnökségének tagja.

– Amit a jelentésben ír valójában azt jelenti, hogy a hatalom egyet sem alkalmazott az ODIHR prioritásos ajánlásai közül, és hogy a választási feltételek teljesen ugyan olyanok, mint tavaly decemberben – állítja Miljuš és magyarázza, hogy a választói névjegyzékről szóló törvény elfogadott módosításai nem törölik a választói névjegyzékről mindazokat, akiket a haladók a törvény ellenére már több mint öt éve felvettek, hanem csak azokkal csökkenti, akik a decemberi választások előtt öt hónappal iratkoztak fel, ami az összes rendelkezésre álló adat szerint nagyon kis szám.

– A hatalom ezekkel a választásokkal, amelyeket ugyanazon feltételek szerint szervez, megpróbálja legalizálni a decemberi választási engineeringet, aminek a segítségével az ellenzéket megfosztotta a belgrádi győzelemtől, miközben a többi városban a képviselő testületek tagjainak a száma nem a választók akaratának a kifejezése, hanem a haladó malverzációk eredménye – emelte ki Miljuš, aki arra a következtetésre jutott, hogy mindennek az eredménye újabb választási csalás lesz, amelynek a végén Vučić és a haladók bejelentik, hogy ugyan olyan vagy még nagyobb számú szavazatot szeretek, mint decemberben, mert minden más az előző választási lopás bizonyítéka lenne, amit a hatalom konokul tagad, azt állítva, hogy azok voltak a legtisztábbak, a lopás világos bizonyítékai ellenére, amelyeket az ellenzék, a hazai és a külföldi megfigyelők bemutattak az Európai Parlamentnek

Fordította: B.A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése