2024. május 22., szerda

Pártalapú „eligazítás”

A vajdasági magyar tájékoztatás nyílt  lezüllesztése

Fremond Árpád, az MNT elnöke, Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Juhász Bálint,
a párt Intézőbizottsága és a Tartományi Képviselőház elnöke
a Kátai tanyán „eligazítják” az „újságírókat” (Fotó: Lakatos János)


Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a szerbiai helyi önkormányzati választások megfigyelésére hivatott küldöttségének április 30-ától május 14-éig terjedő időszakra vonatkozó jelentése szerint a média „nem alkalmazza következetesen a törvényt”[1].

2023. október 26-án a szerb képviselőház új törvényt fogadott el a köztájékoztatásról és médiáról, valamint az elektronikus médiáról[2].
A magyar közösség számára különösen fontos a köztájékoztatásról és médiáról szóló törvény 17. cikke, amelyben ezt írja:
„A nemzeti tanácsok által alapított médiák működési elveinek összhangban kell lenni a közszolgálati médiák működési elveivel.
A nemzeti tanácsok által alapított kiadók médiáinak szerkesztéspolitikája független az alapítótól.
A hivatásos és etikai standardok alkalmazását a nemzeti tanácsok által alapított kiadók médiáiban belső aktussal kell biztosítani, amelyet a nemzeti kisebbség nemzeti tanácsa és a kiadó fogad el, amelynek alapítója a nemzeti tanács. A belső aktus rendezi az alapító és a nemzeti tanács által alapított kiadó közötti viszonyokat[3].”

Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalásának 18. pontja „elítélte a médiapluralizmus (2023. évi – B.A.) választási kampány során tapasztalt hiányát, a dezinformációt, valamint a széles körben elterjedt etikátlan és a hivatalban lévők javára elfogult médiatudósításokat; aggodalommal állapította meg, hogy a kormány számos médiaorgánumot befolyásol vagy ellenőriz, ami a kampány során egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményezett az ellenzéki jelöltek számára”[4].
Az Európa Tanács (ET) már korábban aggodalmát fejezte ki a nemzeti tanácsok befolyása miatt a média pluralizmusa és szerkesztőségi függetlensége tekintetében[5].

Fittyet hányva törvénynek és uniós kritikának, a Fremond Árpád MNT-elnök a kampányra mintegy felkészítés, párteligazítás céljából összehívta a vajdasági magyar újságírókat az I. Délvidéki Médiatalálkozóra, hogy a napnál is világosabb legyen számukra, milyen is az ő „szájízük” (Fremond Árpád megfogalmazása). Az I. Délvidéki Médiatalálkozó ilyen szervezésben a vajdasági magyar újságírók és szerkesztőségek gátlástalan megszégyenítése, a szakma és az intézményeink végső lejáratása. Van-e még lejjebb?

Hogyan tájékoztat (félre) a Magyar Szó, az eredetileg közszolgálati lap az önkormányzati választások előtt az adófizetők pénzéből?
A napilap május 18-19-i, hétvégi (pünkösdi) számának címoldalán három írás van.
A szerkesztő(k) szerint a legfontosabb hír, hogy Deutsch Tamás „a Fidesz európai parlamenti listavezetője” „a magyarkanizsai székhelyű Birkozókadémiát tisztelte meg látogatásával”[6].
A másik írás arról szól, hogy a VMSZ Jerasz Anikót (az MNT Végrehajtó Bizottsága volt előző elnökét) „delegálta” államtitkárnak az oktatási minisztériumba[7].
A harmadik (ugyancsak Véemeszes írás) szerint a Vajdasági Vágtán „emlékfutammal tisztelegnek Pásztor István néhai emléke előtt”[8].

A 3. (külpolitikai) oldalon a lap általában Magyarországgal kapcsolatos írásokat közöl. Itt két nagyobb cikk található. Az egyik arról szól, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mit mondott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Ez pedig nem más, minthogy „olyan választás előtt állunk, amelyik eldönti a háború és a béke kérdését”[9].
A másik írás Marko Đurić, Szerbia új külügyminiszterének első hivatalos budapesti útjáról szól. A vendéglátó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy „Magyarország nemmel fog szavazni” az ENSZ Közgyűlésében a srebrenicai népirtással összefüggésben (május 23-án) szavazásra kerülő határozatról, amely (szerinte) „demonizálni kívánja a komplett szerb nemzetet”[10].

A lap 4. (belpolitikai) oldalán – csaknem fél oldal terjedelemben – folytatódik a Deutsch Tamásról szóló címoldali írás, az eseményen (dekorációként) kiállított összes Véemeszes tisztségviselő felsorolásával. Az oldal többi részét (több mint fél oldalt) a Jerasz Anikót fényező (reklám)szöveg folytatásával töltötték ki.
Az 5. teljes (színes) oldalon a junior Pásztor, a VMSZ elnöki címe örökösének választási hirdetését közli a lap, Most is a közösségért![11] címmel.
A 6. oldalon (a néhai Pásztor Istvánhoz közeli) Bunford Tivadarral, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány oszlopos Véemeszes igazgatójával „a lovakról és a lovassportról” folytatott beszélgetés folytatását közli a lap[12], amit (a 7. teljes oldalon) a XII. Vajdasági Vágta színes reklámja/hirdetése követ[13].

A 8. oldal kétharmadán ugyancsak két Véemeszes cikket közölnek. Az egyik arról szól, hogy a párt „küldöttsége, élén dr. Pásztor Bálinttal, a párt elnökével és szabadkai listavezetőjével körbejárta (reklámcélból – B.A.) az elmúlt években véghezvitt, illetve megkezdett fejlesztéseket Palicson és Ludason”[14]. A másik pedig arról ír, hogy „a VMSZ zorkai helyi szervezete környezetszépítő akciót tartott”[15].
A 9. oldalon a lap féloldalas interjút közöl Lálity Urbán Emesével, abból az alkalomból, hogy (a VMSZ javaslatára) „harmadik alkalommal (!!! – B.A.) választották államtitkárnak”[16]. Hallott eddig bárki is bármit erről a hölgyről? Mekkora nyereség a vajdasági magyarságnak, hogy ezek az államtitkárok „a döntést hozó asztalnál ültek/ülnek”!
A 10. oldalt a zentai Burány Hajnalkával, „a VMSZ önkormányzati listájának első számú jelöltjével”[17] és Sztantity Szebasztiánnal készült interjú tölti ki, aki a párt „zentai listájának második helyén szerepel”[18].

A 11. oldalon (Topolya-Kishegyes-közélet) a lap a magyarkanizsai (?) „közösségi találkozóról” számol be, amelynek „fő vendége dr. Pásztor Bálint a VMSZ elnöke volt”[19].
A 12. oldalon ismét két (két-két hasábos) interjú: az egyik Tóbiás Józseffel, „a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjével”, aki „a helyhatósági választásokon a párt Ada községi listavezetője”[20] (?), a másik Tóth Tamással készült, aki „a VMSZ Ada községi választási listáján a második helyen szerepel”[21]
Tömör Vémeszes propaganda! Sehol egy kommentár, elemző-bíráló írás, oknyomozó riport!

Hogy ne lehessen azt mondani, a Magyar Szó egyoldalúan tudósít, a lap 27. oldalán (!!) – a szerző megjelölése nélküli – cikket közöl arról, hogy ellenzékként a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) „hét községben indul” az önkormányzati választásokon[22]. Ismereteim szerint, ebben az évben ez a második (!!) VMDK-val kapcsolatos írás. (Az első A VMDK indul a helyi önkormányzati választásokon címmel jelent meg április 17-én a 6. oldalon[23].)

Az MNT alapítású médiák, vagyis ez az egész megalomán Pásztorpress – Magyar Szó, Hét Nap, Pannon Rádió és Televízió, Szabadkai Magyar Rádió –, teljes pártbefolyás alatt, a testület, pontosabban Fremond Árpád elnök (volt VMSZ alelnök) politikai beállítottságának „szájíze”[24] szerint tájékoztatnak.
A magyar nyelvű tájékoztatást közvetlenül Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tájékoztatással megbízott, a VMSZ-hez közeli tagja irányítja, „akit korábban a szakmai szabályok megsértése miatt kizártak a Vajdasági Független Újságírók Egyesületéből (Nezavisno Društvo Novinara Vojvodine – NDNV)”[25]. Ebből a szervezetből a Magyar Szó főszerkesztőjének, Varjú Mártának a kizárásához is már régen megértek a feltételek!
 
Az I. Délvidéki Médiatalálkozón – amelyen nem voltak jelen a Családi Kör, a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítvány, a Mária Rádió, az Átlátszó Vajdaság és az Észverés portál újságírói[26] – a VMSZ tisztségviselői „eligazították” az MNT alapítású médiák „újságíróit”, hogy miről és hogyan kell, illetve miről nem kell tájékoztatni a vajdasági magyar közösséget[27]. Pedig szegények már úgyis tudják. Régóta működik bennük az öncenzúra, különben már nem lenne meg a munkahely.
Ezek a közmédiák mélyen hallgatnak arról is, hogy meghozták-e az MNT-vel való egymás közti viszonyok rendezéséről szóló jogi aktust, amit a törvény előír annak érdekében, hogy önálló szerkesztéspolitikát folytathassanak! Értesíteni kell erről is az ODIHR-t!

A Magyar Szó pünkösdi száma ékes példája a magyar tájékoztatás teljes lezüllésének, az ócska VMSZ-es (Vajdasági Magyar Szolgapárt) és Pásztori olcsó propaganda terjesztésének, a (még megmaradt) olvasók félretájékoztatásának és népbutításnak!
Az MNT és a Pásztorpress számára nem a közösség szakmailag pontos, objektív és részrehajlás nélküli és valódi problémákat tálaló, a hatalom, az MNT és a VMSZ ellenőrzését is szolgáló tájékoztatása a cél. Ezekkel ugyanis – a törvényeket mellőzve – egyáltalán nem is foglalkozik!
A tarolásban és taposásban megalomán Pásztorpress nem az agonizáló vajdasági magyar közösségért, hanem kizárólag az áruló politikát folytató kevesekért, VMSZ-funkcionáriusokért költi mindannyiunk pénzét!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Miljuš: Izvestaj ODIHR-a potvrdio da nema promena izbornih uslova [Miljuš: Az ODIHR jelentése megerősítette, hogy nem változtak a választási feltételek]
https://direktno.rs/izbori-2024/527338/miljus-izvestaj-odihr.html, 18. 05. 2024. 19:15
[2] Narodna skupština Republike Srbije [A Szerb Köztársaság Népképviselőháza]. Doneti zakoni [Elfogadott törvények]. Zakon o javnom informisanju i medijima [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról]. Zakon o elektronskim medijima [Törvény az elektronikus médiáról].
[3] ZAKON O JAVNOM INFORMISANJU I MEDIJIMA [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról].
"Sl. glasnik RS", br. 92/2023 [Az SZ Hivatalos Közlönyének 2023. évi 23. száma]
https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_javnom_informisanju_i_medijima.html
[4] Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalása a választásokat követő szerbiai helyzetről. (2024/2521(RSP)). https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2024-0075_HU.html.
[5] Резолуција CM/ResCMN(2015)8о примени Оквирне конвенције за заштиту националних мањина у Републици Србијивидети на [A CM/ResCMN(2015)8 rezolúció a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alkalmazásáról a Szerb Köztársaságban, lásd a http://www.ljudskaprava.gov.rs/sr/node/133]
Серенчеш, Ж. (ур.) (2017).Информисање на језицима националних мањина – на споредном колосеку . Нови Сад: Независно друштвоновинара Војводине, Матић, Ј., Валић Недељковић, Д. (2015) [Szerencsés Zs. (sz.) 2017. Tájékoztatás a nemzeti kisebbségi nyelveken – mellékvágányon. Újvidék: Vajdasági Független Újságírók Egyesülete, Matić, J., Valić Nedeljković, D. (2015)
Приватизација медија на језицима мањина:шанса или нестанак? [A nemzeti kisebbségi nyelvű média privatizálása: Esély vagy eltűnés?] У: Значај медијског интег. ритета: мониторинг примене нових медијских закона у Србији: приватизација медија (стр. 17-31). Нови Сад: Новосадска новинарска школа [A média integritásának fontossága: a szerbiai új médiatörvények alkalmazásának monitoringózása: Médiaprivatizálás (17-31). Újvidék: Újvidéki Újságíró Iskola].
[6] BJK: közös munkánk, közös teljesítményünk. Magyar Szó, 2024. május 18. 1., 4. és T.P.: A sport összeköti Közép-Európa népeit. Magyar Szó, 2024. május 18. 4.
[7] P.E.: A pedagógusok és a diákok erőforrás. Magyar Szó, 2024. május 18. 1., 4.
[8] (kiss): Újabb tartalmakkal gazdagodik a rendezvény. Magyar Szó, 2024. május 18. 1., 6.
[9] (Szerkesztőségi összefoglaló) Kétszeres, Ficó helyett is. Magyar Szó, 2024. május 18. 3.
[10] (MTI): Magyarország Szerbia mellett áll. Magyar Szó, 2024. május 18. 3.
[11] Most is a közösségért! Magyar Szó, 2024. május 18. 5.
[12]Kállai Göblös Nikoletta: Éreztem, hogy ezt érdemes csinálni. Magyar Szó, 2024. május 18. 6.
[13] XII. Vajdasági Vágta. Magyar Szó, 2024. május 18. 7.
[14] hem: A VMSZ képviselete járt Palicson és Ludason. Magyar Szó, 2024. május 18. 8.
[15] hem: Megszépült a zorkai játszótár. Magyar Szó, 2024. május 18. 8.
[16] Miklós Hajnalka: Arányos önkormányzati fejlesztéseket. Magyar Szó, 2024. május 18. 9.
[17] kgn: Helyben cselekszünk, értékeket teremtünk. Magyar Szó, 2024. május 18. 10.
[18] hat: A gazdasági növekedésre fókuszálva. Magyar Szó, 2024. május 18. 10.
[19] BJK: Nagy a tét. Magyar Szó, 2024. május 18. 11.
[20] csin: Egészségesebb életfeltételeket biztosítani. Magyar Szó, 2024. május 18. 12.
[21] csin. Emberközeli önkormányzatot és egyenlő bánásmódot. Magyar Szó, 2024. május 18. 12.
[22] Hét községben indulnak. 2024. május 18. 27.
[23] kábé: A VMDK indul a helyi önkormányzati választásokon. Magyar Szó, 2024. április 17. 6.
[24] Bővebben lásd az Úgy rossz, ahogy van! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15867, 2023. október 16.
[25] Normálissá vált a nem normális? – újságírók a VMSZ-kampányában.
https://szmsz.press/2022/10/27/normalissa-valt-a-nem-normalis-ujsagirok-a-vmsz-kampanyaban/, 2022. október 27. 11:31
[26] Kinek és miért hazudik a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a VMSZ korábbi alelnöke? https://szmsz.press/2024/05/20/kinek-es-miert-hazudik-a-magyar-nemzeti-tanacs-elnoke-a-vmsz-korabbi-alelnoke/
[27] Modern kori szakmai kihívások. Magyar Szó, 2024. május 20. 1., 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése