2024. május 22., szerda

Egyre több támogatást küld a magyar kormány a Vajdaságba az egyre kevesebb magyarnak

 Mucsi Viktor

 
2024.05.20. 06:48

Bár az elmúlt tíz évben 38 (27,36 – B.A.) százalékkal kevesebben vallják magukat magyarnak a Vajdaságban élők közül, a magyar kormány mégis több mint 180 milliárd forintnyi támogatást küldött a déli határvidéken élőknek a Prosperitati Alapítványon keresztül. A legutóbbi, félmilliárdos támogatásból új házat vehetnek az ott élők, de kaptak már pénzt a gazdák traktorokra, teleknövelésre és cégalapításra is.

Magyar forrásból vásárolhat házat magának a Vajdaságban több mint 150 pályázó, hiszen a napokban hirdetett eredményt a januárban meghirdetett pályázatára a Prosperitati Alapítvány.

A szervezet a magyar kormánytól kapott több mint félmilliárd forintos támogatást osztotta szét a jelentkezők között, akik a megítélhető legnagyobb, 6 millió 12 ezres támogatást vehették fel az új otthonuk megvételéhez – szúrta ki a 24.hu.

Ez egyébként nem új keletű, ahogy arról már mi is írtunk, a kormány rendszeresen több tízmilliárd forintnak megfelelő összeget juttat a határon túli magyarok megsegítésére, miközben Szerbiában is egyre csökken a magukat magyarnak vallók száma – az elmúlt évtizedben például 38 százalékkal kevesebben mondták azt, hogy magyarok lennének.

Az alapítvány szerint a pályázat célja támogatni a szülőföldön maradást és a boldogulást, azonban 79 pályázónak így sem jutott a keretből egy forint sem. Ők abban reménykednek, hogy a szervezet esetleg további pénzmagot kap a magyar kormánytól és akkor újabb pályázatot hirdethetnek. A győztesek névsorát egyébként az alapítvány honlapján tették közzé. 

A 24.hu emlékeztet: a Szabad Európa 2023-as tényfeltáró cikkéből az derült ki, hogy csak a Properitati Alapítványon keresztül mintegy 180 milliárd forintnyi magyar pénz került a Vajdaságba 2016 óta, amelyből 700 új cég jött létre, a gazdák 5400 hektárral gyarapították a birtokukat, továbbá több mint 5000 traktort és mezőgazdasági gépet vásárolhattak magyar pénzből az alapítványon keresztül.

https://index.hu/belfold/2024/05/20/properitati-alapitvany-szerbia-vajdasag-tamogatas-orban-kormany/

Kapcsolódó
Óvatosabban szórja a pénzt határon túlra az Orbán-kormány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése